{back}Vissza az előző oldalra

Béjart Ballet Szegeden

„A tánc szent dolog, így ezen a szakrális helyszínen, a szegedi dóm el?tt felépített színpad különösen alkalmas arra, hogy el?adjuk egyik legsikeresebb darabunkat, a Szerelemtáncot. Igazi rituális táncprodukció lesz, amely kimondottan közel áll a társulathoz.” – fogalmazott Gil Roman, a Béjart Ballet Lausanne egykori táncosa, m?vészeti vezet?je, a legendás mester, Maurice Béjart szellemi örököse a budapesti sajtótájékoztatón, ahol Bátyai Edinával, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatójával és Juronics Tamással, a Szegedi Kortárs Balett m?vészeti vezet?jével találkozott.


Gil Romantól azt is megtudtuk, hogy Béjart is ezzel az együttessel dolgozott, a táncosok személye azóta nem változott. A Szerelemtánc egyrészt a legendás mester életm?vét, másrészt a társulat új útjait is bemutatja. Olyan híres és rajongott Béjart-koreográfiákból láthatnak részleteket a néz?k, mint a Tavaszi Áldozat, a Rómeó és Júlia vagy a Queen zenéjére készült, Freddie Mercury emlékének szentelt darab. Maga Gil Roman is bemutatkozik mint koreográfus: a második részben a Szellemek kaszinóját láthatják t?le a néz?k. Béjart leghíresebb darabja, a monumentális erej? Bolero zárja a Szerelemtáncot.
A sajtótájékoztatón kiderült, hogy a társulat nagyon várja a szegedi el?adásokat, hiszen különösen nagy kihívás és öröm számukra, hogy ehhez a különleges helyszínhez „igazíthatják” a balettestet. Arra a kérdésre, hogy a gálaest hányféle összeállításával álltak már színpadra, Gil Roman sejtelmesen annyit válaszolt: „szerelemben nem számolunk”. A közönség ebben a formában még sosem láthatta a koreográfiákat.
A harminchét táncos – a társulat összes tagja – szerdán, a Szegedi Kortárs Balett próbatermében kezdi meg felkészülését a hétvégi el?adásokra. Juronics Tamás, m?vészeti vezet? úgy fogalmazott: természetes, hogy egy ilyen nagynev? társulatnak segítséget nyújtanak azzal, hogy professzionális próbatermüket a rendelkezésükre bocsátják. Mint mondta, Béjart óriási hatással volt az európai tánckultúrára, nagy öröm, hogy a szegedi színpadon is megfordulnak.
A Szerelemtáncot július 17-én és 18-án láthatják a néz?k a Béjart Ballet Lausanne el?adásában.


Gil Roman:


Gil Roman 1979 óta Maurice Béjart kiemelked? szólistája, a mester rá hagyta a Béjart Ballet Lausanne m?vészeti vezetését. Közel harminc év m?vészi munkásságának elismeréseként 2005-ben a legjobb táncosnak járó Danza & Danza-díjjal jutalmazták Jacques Brel interpretációjáért a Brel&Barbara cím? balettben, majd 2006-ban az értékes Nijinsky-díjjal tüntették ki, melyet a Monaco Dance Forum ítélt neki.
Koreográfusként el?ször a L'Habit ne fait pas le Moine (Nem a ruha teszi a szerzetest) cím? el?adással bizonyított, további alkotásai a Réflexion sur Béla (Elmélkedés Béláról), valamint a l'Echographie d'une baleine (Egy bálna ultrahangja). Az utóbbi évek egyik kiemelked? munkája, a Casino des Esprits (A szellemek kaszinója).