{back}Vissza az előző oldalra

Beat Dis koncert a JATE-ban

Koncert után röpke félórás pihen?, és már bennt is voltunk a bandánál, hogy megvitassuk az élet nagy dolgait: az új lemezr?l, a rétegzenér?l és a trip-hop m?fajáról zusammen.

- Az új lemezetek májusban jelent meg Proof Positive címmel. Milyenek az eddigi visszajelzések? Hogyan fogadták?

BD: A második lemez egyenes folytatása az új album. Tudtuk, hogy milyen irányba akarunk menni. Igazából még nem jelent meg a lemez (hivatalosan majd október végén…), jelenleg a netr?l lehet letölteni. Arról pedig nem sokat tudunk, hogy mennyien töltötték le eddig.

 - A frisebb videóitokban igen kedvelt téma a brutalitás, kegyetlenség, tipikus horrorfilmes elemekkel, valamint némi dokumentarizmussal f?szerezve. Honnan jött ez az irány?
BD: Foglalkoztat minket ez a téma. Jó példa rá a Horror Mirror, az a kérdés, hogy milyennek látod te magad és milyennek mások, kívülr?l. Valamint az is fontos és eldönthetetlen kérdés számunkra, hogy mi számít jónak manapság, akár a hétköznapi életben, akár a politikában.  Az amerikai kínzótáborok brutalitása pedig szintén megragadott minket, de a képi világ természetesen a rendez? agyából pattant ki…

 - Számomra mindegyik klipetek igen érdekes, de különösen a Just like mondható különösen absztraktnak. Ennek az ötlete kit?l származik? Hogyan született meg ez a fantasztikus képi világ?
Emil Goodman grafikusra volt bízva az egész klip elkészítése, mi nem szóltunk bele, megbíztunk benne. Fontos számunkra, hogy olyanokkal dolgozzunk együtt, akik velünk is szeretnének , mert látnak bennünk fantáziát és nem els?sorban a pénz miatt csinálják.

 - Hogyan akadtatok az énekesn?kre (Judie Jay és Domanovszki Natalie) az eggyütteshez?
BD: Hallottuk ?ket, meg valamennyire ismertük is egymást és úgy gondoltuk, hogy az ? hangjuk illik a mi zenénkhez.



 - Mit gondoltok milyen lélektani hatása lehet a ráadás szám(ok)nak? Miért van rá szükség?
BD: Egyszer?en, ha úgy érezzük, hogy a közönség valóban nagyon jól érzi magát és szeret minket, akkor általában visszajövünk, akár több szám erejéig is, ha ez nincs meg akkor viszont nem. Ilyen egyszer? ennek a mechanizmusa.

 - Egy ilyen valóban karcos, karakteres zenekarnak, mint a Beat Dis milyen példaképei lehetnek?
BD: Azok, akik valódi egyéniségek, mítoszok. De van akit csak a média tesz azzá. Rám óriási hatással volt, ill. van Mike Patton, Tricky, Iggy Pop, Anthony Kiedis, Mos Def és még sorolhatnám.

 - Honnan veszitek ezt az óriási energiát, ami átsugárzik a közönségre is?
BD: Az energia csak úgy jön, de persze nem mindig, és nem mindig ugyanolyan intenzitással. Ezen kívül igen jól tudunk megszólalni a színpadon, ami persze a helyi hangosítás érdeme is, és természetesen hangulat kérdése ami  közönségt?l nagyban függ.Ez oda-vissza m?ködik.

 - A közönséget elnézve megállapíthatjuk, hogy rétegzenét játszotok. Hogyan tudtok megmaradni ennél?
BD: Igen, valóban nem mondható populárisnak amit csinálunk, de a rádión, TV-n keresztül eljutunk a szélesebb réteghez.  Nem célunk hogy rétegzenekar legyünk, mi  csak azt csináljuk ami nekünk tetszik, talán ez a recept.



 - Angolul énekeltek. Külföldi tervek?
BD: Nemrég írtunk alá egy szerz?dést egy német céggel, ami ötven országba fogja terjeszteni a lemezeinket, illetve egy seattle-i társasággal akik reklámokhoz filmekhez különböz? m?sorokhoz ad el zenéket.

 - Az új lemezr?l melyik számra mondanátok, hogy a kedvencetek?
BD: Húúú, sok ilyen van. Mindegyik közel áll hozzánk, de, ha választani kell egyet akkor most talán a Black Flag lenne az.

Jól sikerült koncert. Tet?fokra hágott hangulat. Négy ráadás szám. Közvetlenség és érezhet? pozitív energia áramlása.
Azthiszem ezekkel a rövid mondatokkal tudnám jellemezni az együttes péntek esti koncertjét..
Köszönjük! Élveztük, nagyon!


Tamás Dominika és bubu
 

Nézd meg a koncerten készül fotókat is.