{back}Vissza az előző oldalra

Advent a Dóm Téren

A járvány és a gazdasági válság ellenére biztosan eléri a szervez?k által el?zetesen remélt 150 ezres látogatószámot a Dóm Téri Advent négy hetes programsorozata.
Az immár hagyományos adventi rendezvény évtizedes történetének legsikeresebb id?szakát zárja december 22-én. Pénteken els? ízben valósul meg a „Megye-karácsony” nap, melyet a Csongrád Megyei Önkormányzat támogat.
„Az évek óta várt áttörés most történt meg. Igyekeztünk minél színesebb m?sorkínálatot összeállítani, s törekedtünk arra, hogy mindenki megtalálja az ízlésének leginkább megfelel?t. Azt hiszem, Szeged turisztikai erejét is jelent?sen er?sítettük azzal, hogy számos külföldi és vidéki vásározót vonzottunk a városba november 29-e óta. A siker része, hogy fokozatos fejl?désünkre a Csongrád Megyei Önkormányzat is felfigyelt”- mondja Mocselini Rudolf f?szervez?.
 


A Dóm Téri Advent utolsó hete az el?z? id?szak m?faji sokszín?sége után a népi motívumok megjelenésében foglalható össze. Szerdán és csütörtökön a város óvodásai adnak m?sorokat és bemutatkozik Gulyás László vándormuzsikus, aki a Magyar Bajusz Társaság tagja, gólyalábas utcai színész. Pénteken els? alkalommal, hagyományteremt? szándékkal egy régi ötlet válik valóra a megyei önkormányzat támogatásával. A „Megye-karácsony” nap hagyomány?rz? jelleg?; el?adnak helyi és makói néptánc csoportok, lesz népi hangszer bemutató és esti táncház. A megye napjának kiemelked? produkciója lesz egy nagylépték? történelmi táncjáték melyet a dóm el?tti nagyszínpadon adnak el?. A karácsonyi várakozás jegyében született produkcióban egy makói, egy békési és egy  erdélyi, nevesül érmihályfalvi néptáncegyüttes vesz részt.
Szombat napközben versajándékot kaphatnak a vásározók, fél 4-t?l el?ször lép fel a Dóm Téri Advent hivatalos zenekara, a B’ALL A SZÍN. Az együttes repertoárja számos érdekességet kínál, így az Ave Maria kínai nyelven hangzik majd el.
Advent utolsó vasárnapja meghitt hangulatot ígér. Délután 4 órától, Bognár Szilvia és Róka Szabolcs ad karácsonyi koncertet. Az utolsó, a beteljesülést szimbolizáló negyedik adventi gyertyát Bérczes László színházi rendez? fogja meggyújtani az óriás koszorún. Bérczes, Cseh Tamás személyes jóbarátja és az énekessel készített beszélget?könyv szerz?je. A teljesség fényében kezd?dik ezt követ?en az idén elhunyt énekesre való emlékezés. Cseh Tamás dalokat énekel Takáts Eszter jazz-folk-rock énekes, valamin Róka Szabolcs és Kátai Zoltán, akik reneszánsz hangszereken kísérik az ismert dallamokat. A különleges programra minél több Cseh Tamás tisztel?t várnak a szervez?k.

Részletes programkínálat a Dóm Téri Advent hivatalos oldalán: www.domter.hu