Vissza az előző oldalra
A magyar Patrick Bateman
Az interneten böngészvén sok mindenre bukkan az ember, órákat el lehet tölteni ezek olvasgatásával. Akinek a facebookon található posztok és kommentek (igen, ezek már magyar szavak), vagy a különböz? hírportálok nem teszik ki a napi írott szöveg-adagját, az hajlamos elmerülni például a twitterben, vagy különféle blogokban. Így leltem rá én is a mostani cikkem alanyára, de Sade márkira.
A név eredeti tulajdonosa egy XVIII. századi francia író-filozófus, Donatien Alphonse François de Sade márki, munkásságáról pedig annyit, hogy egymás után öt rezsim zárta börtönbe, és az ? nevéb?l származik a szadizmus szavunk. Ebb?l is sejthet? tehát, hogy körülbelül milyen hangvétel? írásokra számíthatunk a blogban.
Els?re de Sade márki egy hímsoviniszta, végtelenül unalmas életét a szexuális és egyéb perverziói hajkurászásával színesíteni próbáló középkorú m?vészettörténész férfi. A bejegyzések többnyire este hét és tíz között születnek, bár vannak kés? délutáni és reggeli periódusok is, és egy-két dél, illetve éjfél körüli is található. Helyesírásilag kevés kivetnivalót találhat benne az ember, a tartalomban viszont annál inkább. Volt egyszer egy Spiegelmann Laura (név mögé bújt rejtélyes személy), hasonló tematikájú blogot vitt, mondhatjuk, sikeresen. A bejegyzések legjavát kiválogatták, és könyv formájában is elérhet?vé tették (Spiegelmann Laura: Édeskevés), bizonyára sokak számára emlékezetes az azóta már-már legendássá vált els? mondat: „Amikor magamhoz térek, egy fasz van a számban, …” Nos, hasonlóra számíthatunk itt is, minden erkölcsi/etikai cenzúrát nélkülözve, kertelés és csomagolás nélkül, nyersen kapjuk a jót. De talán túl nyersen.
Másodikra de Sade márki egy Budapest és valószín?leg Szeged között ingázó, m?vészettörténettel foglalkozó, élénk fantáziájú, a kilencvenes évek amerikai minimalista irodalmát kedvel? írón?. A blog népszer?ségi indexe viszonylag gyorsan n?tt, az egyik posztban láthatjuk is, hányan olvasták – de miért olvassák ennyien? Magamból indultam ki a kérdés megválaszolásához, és megtaláltam a kulcsszót: kíváncsiság. Ez hajtja az olvasót bejegyzésr?l bejegyzésre, elborzadva olvassa a rezignált hangvétel? brutális beszámolókat, és közben azon morfondírozik, vajon mennyi lehet igaz bel?le. De térjünk vissza tehát a második körös jellemz?khöz. Budapest egyértelm?, többször meg is jelöli az aktuális események helyszíneként, talán-Szegedre pedig, bár általában csak „a városom”-ként aposztrofálja, szintén találhatunk utalásokat, például a Bazársor cím? bejegyzésben: „A városom f?terén minden évben bódék nyílnak néha. Tavasszal, ha borfesztivál van, télen, ha karácsony. El?bbi jó, mert ha elmúlik a mulatság, a bódék üresen tátonganak még egy hétig, …” , vagy a Teniszben: "Fel vagyok készülve, hogy reggel hatkor, az els? trolinál felébreszt, és lelép". M?vészettörténettel foglalkozik, több bejegyzésében is leír órákat, vizsgákat, egyetemi klub vécéjében ötösért dolgozó lányokat, szaklapokba írt cikkeket, stb. Kedveli az olyan írók stílusát, mint például Bret Easton Ellis, és nem is rest ebbe a stílus-ruhába öltöztetni saját szövegeit. Némelyik poszt olyan, mintha az Amerikai Pszicho-ból lenne egy fejezet, jómódú, egoista és egyben énképzavaros férfi dionüsszián mindennapjainak és egyéb beteges képzelgéseinek, tetteinek tárgyilagos beszámolója, sok-sok márkanévvel és undorító részlettel. Éppen ezért összeegyeztethetetlen a stílus a tartalommal néhol, és itt meg is érkeztünk a szerz? neme köré csoportosuló kérdésekhez. Az elbeszél? férfi, férfinek vallja magát, férfiként viselkedik, férfiként bánnak vele, és mégis. Egy férfi tollából azonban, f?leg egy ilyen írásokat jegyz? férfi tollából nehézkesen képzelek el olyan sorokat, mint a „a bódék üresen tátonganak még egy hétig, szomorúan várva lebontásukig”, vagy a „Jó, mondja kis hezitálás után, a homlokán még mindig apró gyöngyök.”. A kommentjei is árulkodóak néhol, olyan érzése van az embernek, hogy írójuk túler?lködi a férfinak látszást. Arról nem is beszélve, hogy egy heteroszexuális férfiember, pláne ilyen blogra, nem pillangós-virágos témát ad, mely téma még csak nem is választható sablontéma, hanem egyedi tervezés.
A kezdeti „újdonság ereje” érzés azonban hamar elmúlik, a bejegyzések unalmassá válnak, csömörünk lesz a gusztustalankodásoktól. Ami ennek ellenére életben tartja a blogot, az az, hogy számos kérdést provokál, többségüket szándékosan megválaszolhatatlanságra ítélve, ezzel folyton fenntartva valamennyi érdekl?dést. Összességében tehát kellemes kés?délutáni-kora esti olvasmány er?s idegzet?eknek.
http://marquisdesade.blog.hu/
Bódi Betti
