{back}Vissza az előző oldalra

A Játékok legfrissebb hírei

Népszer? musical énekesek is el?adták a Hair legismertebb dalait azon a budapesti meghallgatáson, melyen a Szegedi Szabadtéri Játékok nyári el?adásának szerepeire kerestek m?vészeket. A produkció rendez?je Bagó Bertalan lesz, aki lelkesen válogatott a részt vev? több mint harminc jelölt között – már vizionálva a szuperprodukció látványos jeleneteit. A jegyek közel ötven százaléka már elkelt.

A Szegedi Szabadtéri saját bemutatójaként kerül színpadra nyáron a Hair. A Játékok igazgatója, Bátyai Edina a musical megrendezésére Bagó Bertalant kérte fel. A produkcióban közrem?ködik többek között a Szegedi Szimfonikus Zenekar és az Operettszínház m?vészei is. Az el?készületek már javában folynak, ezek fontos fázisa volt a tegnap Budapesten tartott meghallgatás, mely során a Hair leend? szerepl?it kereste Kesselyák Gergely, a fesztivál m?vészeti vezet?je, egyben az el?adás zenei vezet?je és a rendez?, Bagó Bertalan.



A meghallgatáson több mint harmincan jelentek meg, köztük olyan sztárok is, mint Dolhai Attila – ? a címadó dallal készült és elképzelt óriási sörénye iránti szerelmér?l énekelt –, a Vígszínház fiatal m?vésze, a csibészes bájával és lehengerl? profizmusával hódító Szemenyei János vagy a gyönyör? Peller Anna, aki leny?göz? orgánummal szólaltatta meg a dalokat. Az énekesek legtöbbje a jól ismert dallamokkal érkezett, a fiúk a Hair és a Manchester England England számok mellett döntöttek leginkább, a lányok választása viszont elsöpr? százalékban esett az Easy To Be Hard-ra.

Bagó Bertalan több alkalommal kért prózát a megjelentekt?l, hiszen a Hair b?velkedik ebben is, majd részletesen ecsetelte egy-egy jelölt meghallgatása után, ki mennyire illik koncepciójába és ki mivel t?nne ki a monumentális tömegjelenetekb?l, melyeket a Hair szabadtéri el?adása megkövetel. A zs?ri lelki szemei el?tt már körvonalazódott egy elképeszt? energiákat mozgató, látványos produkció.

Az idei Szabadtérit lezáró, legtöbb el?adásszámmal – összesen hat alkalommal – színre kerül? darab szereposztására tehát már formálódnak az elképzelések, közben a néz?k is rendkívüli bizalmat szavaztak a Hair-nek: a jegyek közel ötven százaléka már gazdára talált. A jelöltek meghallgatása és az azt követ? parázs m?vészeti viták után nem kétséges, hogy vérprofi énekesekre és egy meghökkent? meglepetésekkel teli produkcióra számíthatnak a néz?k. 

A Hair augusztus 13-án, 14-én, 15-én, 20-án, 21-én és 22-én kerül színpadra. A jegyek megvásárolhatók a Fesztivál Jegyirodában (REÖK, 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 56.), a Budapesti Operettszínház jegyirodájában – ezen a két helyszínen akár üdülési csekkel is –, országosan az IBUSZ kirendeltségeken, valamint interneten a jegyrendeles@szegediszabadteri.hu e-mail címen.