Vissza az előző oldalra
A filozófia hosszú éjszakája, avagy filozófia a m?vészet és a tudomány között
A Grand Café-t senkinek sem kell bemutatni,de ha már itt tartunk, szerintem mindenki egyetértene azzal, hogy a moziként és kávézóként is m?köd? Grand Café tökéletes helyett nyújt az ilyen jelleg? megmozdulásoknak, mint a filozófia est. A kávézó moziterme körülbelül 60 f?s helyet biztosított, az este folyamán plusz 30 %-kal növekedett a moziterem, így teljes telt ház volt jelen az ingyenes el?adáson,ennek hátránya pedig a leveg?hiány volt.
Az est moderátora, Pavlovits Tamás nyitotta meg az este kilenckor kezd?d? filozófia éjszakát. Ekkor felvázolta az est szerkezetét, és lényegét. „A rendezvénnyel szeretnék felidézni a francia cafe philosofia hangulatát. Ott ugyanis szinte mindennapos, hogy összeülnek az elmélkedésre vágyók esténként vagy délután a kávéházakban. Ezeknek a programoknak is az a célja, hogy a filozófiát közelebb hozzák az emberekhez. A rendezvényekkel ugyanis szeretnék bebizonyítani, hogy ez a tudomány nem a valóságtól elrugaszkodott gondolkodási forma, hanem nagyon is életszagú és nagyon is életközeli, így olyanok számára is megérthet?, akiknek nincs filozófiai el?képzettsége”- nyilatkozta a tanár úr.
Az els? el?adó,a kedvenc filozófia tanárom egyike, Prof. Dr. Csejtei Dezs?, akivel már találkozhattunk a tavalyi év folyamán (november 12-én) a Szegedi Tudományegyetem Szabadegyetemén, amikor is nagy siker? el?adást adott Ortega y Gasset, avagy a filozófia eleganciája címmel a JATIK falain belül.
Az est szerkezetét tekintve egy-egy el?adóra 15-20 perc jutott, kicsit kevesebb id? a vitára, melyen bárki nyíltan kérdezhetett a témát illet?en. E szerkezet keretein belül került sor még a tanszék további el?adóira, úgy, mint Sutyák Tiborra, aki A lehetetlen tapasztalat címet adta el?adásának, a tanszék vezet?jére, Dr. Gyenge Zoltánra (A b?n és a démoni el?adással), az est moderátorára, Pavlovits Tamásra, aki Gorgó:A gonosz transzcendenciája címmel illette el?adását, továbbá még Gausz Andrásra és Kovács Jánosra.
Az elmondottak szerint, amint azt a legtöbb helyen hallottam, és a tanszék is hirdeti: „A filozófia nem életidegen ismeretek elvont gy?jteménye. Állandóan változó világunk egyre bonyolultabb, és életünk, ha komolyan vesszük, nem könny?. A filozófia olyan, a világ megértéséhez és az élethez szükséges ismereteket, készségeket nyújt, amelyek segítenek tájékozódni, hivatást választani, gazdag és jó életet élni. A filozófia, többek között, olyan készségeket tanít, mint a kritikai gondolkodás, a lényeglátás, a helyes módszer kiválasztása és megalkotása, az alapos, átható olvasás, a világos írás és az ékesszólás. Ezek a készségek a legkülönfélébb életpályáknál hasznosíthatók.”
Az 5. Egyetemi Tavasz rendezvényeként is számon tartott filozófiai éjszakájára nagy érdekl?déssel jelentek meg a SZTE-tanulói, oktató, és az utca embere, aki egy kellemes estét szeretett volna hallani és látni a filozófia témakörében. A hat el?adás között egy kisebb szünet állt rendelkezésre a felfrissülés érdekében, majd visszatérve a további el?adások után korlátlan ideig nyílt lehet?ség a beszélgetésre, vitára, így körülbelül éjfélig tartott a rendezvény. A nagy sikerre való tekintettel és a néz?k-oktatók elégedettsége azonban arra biztat mindenkit, hogy jöv?re is hasonló színvonalú filozófiai el?adásokon vegyünk részt, én is ebben reménykedem!






