Vissza az előző oldalra
A fény harcosainak csatkiáltása:
Egy maroknyi szegedi csapat - a kontinens super8as harcosaival karöltve -, immáron nyolc éve azért küzd a média univerzum csatatereinek, megsárgult monitorokból emelt barikádjain, hogy a celluloid alapú filmezés fennmaradhasson...
S ma már ismét létezik az analóg alapokra építkez?, super8as kultúra, s az is elmondható, hogy a szegedi törzs tábora az egyik legfontosabb telepe a keskenyfilmesek utolsó mohikánjainak.
Az idei, nyolcadik, tehát ünnepi eseménysorozat, szokás szerint a szüret idején lesz, szeptember második hetében. A filmszüret már el is kezd?dött, hiszen a világ minden sarkából, összesen 30 országból jöttek filmek: Amerikából, Ausztráliából, szinte minden európai országból és még Tajvanból is. Az „el?-zs?ri”, 310 m?b?l válogatta ki a versenyprogram 74 filmjét. Jó hír, hogy évr?l évre egyre több magyar filmes küldi el munkáit a szegedi seregszemlére – idén 12 magyar film érkezett, melyekb?l 7 száll versenybe -, s ami a legfontosabb, itt is érezhet? az a bizonyos magyaros íz.
Természetesen idén sem maradnak el a meghökkent? performanszok, zamatos, zenei csemegék, kiállítások, és a Mars téri reggelizésig tartó partik.

Program:
kedd, szeptember 8.
16:00 El?adás és szeminárium az SZTE filmelmélet hallgatóinak - SZTE BTK Audmax
19:00 SUPER 8 M?-hely: Forgasd le a fesztivál alatt háromperces, Super 8-as filmedet! Adunk kamerát és filmet. - Grand Café kávézó
szerda, szeptember 9.
17:00 Versenyfilmek vetítése Grand Café vetít?terem (ingyenes)
19:45 Nyitó-performansz és koncertkollázs három tételben
1. Divatjamúlt?
2. Szívdobbanások
3. Improv Est - Régi Zsinagóga (ingyenes)
csütörtök, szeptember 10.
18:00 A 2008-as fesztivál nyertes filmjeinek levetítése Grand Café vetít?terem (ingyenes)
18:30 Megnyitó, a zs?ri bemutatása
Versenyfilmek vetítése
20:00 Rambling Blues Trio koncert Jazz Kocsma (ingyenes)
péntek, szeptember 11.
18:00 Tirke Honolulu és barátai koncert Belvárosi Mozi balkon (ingyenes)
19:00 Versenyfilmek vetítése Grand Café vetít?terem (ingyenes)
20:00 Videókonferencia a strasbourgi „Festival Tourné Monté Super 8” filmfesztivállal
20.00 Grencsó Kollektíva Jazz Kocsma (ingyenes)
21:00 Versenyfilmek vetítése Grand Café vetít?terem (ingyenes)
22:00 Super 8 Banánköztársaság Party
Djembe koncert és afrikai táncház (Mesével és Ritmussal Alapítvány)
Sambafriqua Club - DJ K? & Grooverider C & Engin Bojnik
kubai öltözet ajánlott!:) Piros Úszóház (Belép?: 600 Ft)
szombat, szeptember 12.
18:00 Közönségtalálkozó filmsztárok részvételével Grand Café kávézó (ingyenes)
19:00 Versenyfilmek vetítése Grand Café vetít?terem (ingyenes)
21:00 Filmpremier: Öngyilkos szeret?k (USA)
22:00 Eredményhirdetés
VII. Orion ?rhajó Party
Lemezlovas: Megyeri & Sokol & Rádió MI Allstars
sci-fi jelmez ajánlott!:) Grand Café összes terme (ingyenes)
vasárnap, szeptember 13.
13:00 Super 8 piknik
grundfoci, petanque, tollaslabda, meg amit akartok
Super 8 lovagi torna: íjászat, kardozás, egyebek
Lakoma: f?znek a Gasztronómusok
(rossz id? esetén elmarad) Újszegedi Liget (ingyenes)
18:00 III. VIDEOTON Tévéjáték-bajnokság (dönt?k) Grand Café kávézó (ingyenes)
Nyitó-performansz és koncertkollázs három tételben:
1. tétel
DIVATJAMÚLT?
Divat-varieté a szegedi Super 8-as Akrobatacsoport el?adásában
Zene: DJ Megyeri
Hogy mikor mi a divat, azt általában néhány ?rült és hisztis divatdiktátor határozza meg, melyhez a vazallusként csaholó és vonyító média ad masszív támogatást. Hogy most a Super 8 divat? Azt majd meglátják!
Fényképez?gép (vakuval!) és videokamera használata kötelez?!
2. tétel
SZÍVDOBBANÁSOK
Afrikai dobosok és a szegedi Super 8-as Akrobatacsoport üt?hangszeres performansza
„A néz?téren keresztül sárga vegyvédelmi köpenyes, fejlámpás alakok, szép komótosan, olajoshordókat görgetnek a színpad, az akciótér felé. Egymás után három hordó megy így el a szemeim el?tt. A stáb elhelyezi a hordókat a félhomályba süpped? színpadon.”
(Geriub Gepleki: Találkozásom a dobhártyámmal /részlet/)
3. tétel
Improv Est
21.00 Thomas Thiery & Veres Szabolcs Duo (FR-H)
Veres Szabolcs vizuális m?vészként képeket alakít hangokká, melyekb?l rövid szekvenciákak készít, hogy azokat aztán egy koherens egésszé rendezze. Thomas Thiery különböz? szenzorokkal és kontrollerekkel irányítja improvizatív zenéjét. Kettejük közös munkáját Szegeden mutatják be el?ször.
21.30 S8 Improv Collective (H)
A harmadik születésnapját ünnepl? improvizációs kollektíva számára ritkán léteznek el?re meghatározott tematikus irányvonalak, a tagok játékát inkább a rendelkezésre álló tárgyak hangjainak kimerít? feltérképezése, illetve ezen hangokkal való ad hoc-szer? építkezés, önfeledt játszadozás jellemzi. A formáció fellépéseit Szokol Szilárd Super 8mm-es filmvetítései egészítik ki.
22.00 Blank Disc (SRB-H)
Sr?an Muc (gitár, elektronika) és Rózsa Róbert (önmagába visszakötött kever?pult, válogatott tárgyak) duója meghatározó és biztos pontja a Balkán improvizációs zenei életének, alapítói pedig tagjai a Svájc-Balkán kreatív zenei tengelynek.
improvest.blog.hu
Rambling Blues Trio
Az ország egyik legrégebbi akusztikus blues együttese, 12 éve változatlan felállásban, közel 1000 fellépéssel a hátuk mögött. A '20-as, '30-as évek zenéjét (country-blues, ragtime blues, mississippi-blues, stb.) saját ötleteikkel és egyéniségükkel kiegészítve varázsolnak hangulatos, vidám blues koncertet.
Tirke Honolulu
Hol vagy?
Azok a régi szép id?k ma merre járnak,
Azok a régi szép n?k ma kivel hálnak,
Azok a régi szemek mindent értettek,
Azok a régi kezek mindig vezettek.
A vászon el?tt ülök és pergetem a filmet,
Keresem a hangot, keresem a képet,
Keresem magam és kereslek téged…
(részlet a „Pap nyüszögései a n?khöz és édesanyjához” cím? gy?jteményb?l)
Grencsó Kollektíva
Grencsó szabad zenei szelleme, irányzatoktól, divatoktól, iskoláktól független, öntörvény? gondolkodása, s nem utolsó sorban hangszeréhez f?z?d? viszonya a legjelent?sebb hazai zenészek közé sorolja m?fajában. A Kollektíva zenéje egyre er?sebben a kollektív improvizáción és kísérletezésen alapszik. Fellépnek: Grencsó István, Sárvári Kovács Zsolt, Benk? Róbert és Mákó Miklós.
Djembe koncert és afrikai táncház (Mesével és Ritmussal Alapítvány)
F?leg tradicionális nyugat-afrikai zenéket játszik, valamint táncokat tanít ez a különleges szegedi csapat, fellépéseiken frenetikus hangulatot teremtenek. Táncházakat is szerveznek, emellett gyakran tartanak hangszeres bemutatókat gyerekeknek. Az egy éve alakult formáció jelenlegi felállása: Mr. Emmanuel Sweya Masanja, Bulatovic Gabriel, Burg Balázs, Emerico Cavallo Batterista, Eördögh Réka, Hegyes Péter, Nagy Zoltán (Kutyás)
Állandó programok a Grand Café kávézójában:
az IM Geriub Gepleki csoport GEPLEKI SWEET 16 cím? kiállítása
Szeged titokzatos art-kommandója megint valami szokatlannal rukkol el?. A subtér er? legyen velük!
8 mm technikatörténeti kiállítás
Kamerák, vetít?k és egyéb kütyük Sziszi gy?jteményéb?l
III. VIDEOTON Tévéjáték Bajnokság
Fogadjunk, hogy gyermekként te is falteniszeztél a család kedvenc televíziókészülékén?! Nem?! Akkor gyere és nevezz be a bajnokságra, s küzdj értékes nyereményekért a Grand Café arénájában! Jelentkezés: 20/5731737.
Info






