Vissza az előző oldalra
„You bleed just to know you’re alive”
Az idei Thealter fesztivál szerintem egyik legfontosabb el?adásában külön érdekes, az, hogy igazából „csak” munkabemutatóról van szó. Bár nem hiszem, hogy ezt bárki is figyelembe vette azok közül, akik látták Ivo Dimchev: Néhány kedvenc cím? el?adását.
Dimchev az a típusú m?vész, akir?l nem tudom elképzelni, hogy lenne olyan, amit ne tudna megcsinálni ha akarna. A Néhány kedvenc-cel ezt rendesen meg is alapozza, színészkedik, táncol, énekel, zenél, mondhatni még showmankedik is (pl.: az éneklés+tapsoláson kívül semmit nem kell tennie azért, hogy megénekeltesse a közönséget).
Az el?adás komoly hangsúlyt fektet a m?vészetre, mint olyan. A valóság és a látszat kérdéseit feszegeti, az alkotást vizsgálja. Mindeközben észre sem veszed, hogy mennyire komoly dolgokon nevetsz úgy, mintha csak most hallottál volna egy bugyuta a viccet a kocsmában.
Dimchev olyannyira átadja magát a m?vészetnek, hogy az el?adás végére, mondhatni megpecsételésként, több ponton is megvágja az arcát, és a nyakán, illetve szájában folyó vérrel halljuk az utolsó mondatokat.
Pár éve, amikor még sokkal „kislányabb” voltam, mint most, láttam t?le a Lili Handel-t, ugyanúgy, mint most, a Zsinagógában. Akkor vért vett magától, és azt árulta. Pont egy közelemben ül? férfi vette meg kis fiolában, és én ott akkor nagyon utáltam érte. Igazságtalannak tartottam, hogy miért pont ? viheti haza ennek az embernek a vérét, akir?l egyszer?en nem lehet megfogalmazni, hogy miért, de egyszer?en az els? pillanattól fogva rajongtam. Most eljött a Néhány kedvenc, és a végén ismét a vér, annyi különbséggel, hogy itt olyan szinten er?s volt ez a motívum, hogy az ember ha akarja, ha nem hazaviszi magával a vért. És ekkor az a pár évvel ezel?tti kislány nagyon boldog, mert végre megkapta azt a (képzeletbeli) fiolát, amit annyira szeretett volna.
P.J.
