{back}Vissza az előző oldalra

„Rock”szombat az IH-ban

A kiírt kezdés id?pontjában alig lézengett pár ember az IH körül, csupán pár lelkes tinibe botlottam bele, akik egy szál pólóban álltak ki egy gyors cigire a közel mínusz fokokban, s közben visítozva és kacarászva emelték isteni magasságokba a 30Y tagjait, f?leg persze Beck Zolit.

Kint ácsingóztunk és a lilás-zöldes-kékes fényeket figyeltük. Meghallgattuk, ahogy a tinik egy-két suta mondatban megvitatják az el?zenekarok kilétét, rácsodálkoztunk érdektelenségükre és gyorsan bemenekültünk a hideg el?l.
A lenti büfé dugig volt. Az emberek azon versenyeztek egymással, hogy ki tud több sört meginni minél rövidebb id? alatt. S még az sem zavarta ?ket, hogy negyed kilenckor a Honeybeast már a színpadon volt.

Én és pár ismer?söm szinte futólépésben igyekeztünk az emeleti terembe, nehogy lemaradjunk valamir?l.
A látvány kicsit meghökkentett. A színpadon tomboló zenekarra a közönség –az a pár ember- szinte egyáltalán nem reagált. Pedig a Honeybeast nagyon odatette magát. Pörg?s, dinamikus, rockos koncertet adtak. Profin kezelték a helyzetet. Jó volt látni, „hogyha ti nem, akkor majd mi élvezzük”.

A

koncert után rá is kérdeztem, hogy hogy lehet ezt a helyzetet kezelni. Válaszuk nagyon tetszett: „Mindig úgy játszunk, mintha ez lenne az utolsó! Egyszer?en mindent beleadunk!” Nem is gondoltam volna, hogy mennyire más zenéket hallgatnak a zenekar tagjai. Elég széles a paletta: Muse, Quimby, Aerosmith, Pink, Kispál, Queen… Arról pedig szó szerint vita alakult ki, hogy hallgatható-e egyáltalán a magyar zene.
A zenekar profizmusa onnan ered, hogy miel?tt ez a - leginkább baráti - társaság összeállt volna, már mindenki részt vett másik zenekarban, csak van, aki a jazz és van, aki pedig a metál fel?l közelített. Az együttes minden tagja más civil foglalkozással tartja el magát és a családját. Az a legf?bb vágyuk, hogy a zenélésb?l meg tudjanak élni, de ez nagyon nehéz, pláne itt, Magyarországon. Ráadásul többen is családi gátakba ütköznek. Ez az a dolog, amit soha nem tudok megérteni: a családtagok miért nem támogatják saját gyermekeiket abban, amit csinálni szeretnének? A cél az lenne, hogy boldognak és elégedettnek lássák ?ket, nemde? Ha látták volna ?ket szombat este, biztos átgondolnák a hozzáállásukat az egészr?l. Ennyire tehetséges embereket nem lehet ám minden bokorban találni.


A szegedi bandát a The Puzzle váltotta fel a színpadon, akik nemrég tértek haza, majdnem véglegesen Londonból. Épp ezért az angol nyelv? szövegeiket folyamatosan fordítják magyarra.
Megunták a kintlétet. Öt év után. De mivel mindig úgy érezték, hogy a magyar zene exportálása a feladatuk, természetesen továbbra is jelennek meg Angliában lemezeik. Most úgy érzik, nagyobb kihívás több év külföldi tartózkodás és nagy sikerek után megpróbálni „újra” itthon labdába rúgni. Annyival nehezebb a helyzetük, hogy itthon az indie-nek nincs konkrét közönsége; valamint itthon sokkal jobban be kell kategorizálni a dolgokat és még akkor sem biztos a mindent átüt? elismerés, de ezen ?k már túl vannak.
Mindenesetre változnak az id?k. Miel?tt kimentek Angliába, az ? el?zenekaruk volt a 30Y, és ?k voltak a f? attrakció. Gondoltak egyet, kimentek és sikeresek lettek. Lehet, hogy kicsit itthon elfelejtették ?ket, de úgy gondolom, hogy nincs okuk aggodalomra. Úgy érzik, hogy Angliában sokkal könnyebb új dolgokat csinálni és eladni, mert ott nincs szükség erre a bekategorizálásra, mivel ott „minden megy”; nem úgy, mint itthon.


 

A kezdeti felállásból azonban már csak Gyuri van meg. Az együttes „f?szerének” nevezhet?, hogy az egyik basszusgitáros egy leányzó. A dobos története is igen sajátos. Nagyon sokféle és egészen más hangzásvilágú zenekarból került a Puzzle-be. Annyit elárulhatok, hogy a Zagar dobosa figyelt fel Fecóra, és ? ajánlotta be a bandába. Amit pedig nyilván mindenki tud, hogy Gyuri állandó vendége a Zagar zenekarnak, amiben az is közrejátszik, hogy Zságer Balázzsal már 13 éves koruk óta barátok.

Ajánlotta is a 20-ai Jate-klubos Zagar koncertet, amit most én itt továbbítok nektek! Gyertek-gyertek!
Gyuri személyesen hívott minket! Ilyen invitálást nem kap mindennap az ember!
A Puzzle koncert nagyon jól sikerült, habár ?k elég vegyes érzelmekkel jöttek le a színpadról. Az ? zenéjükre azonban már jóval több ember aktivizálta magát és viselkedett valódi koncertez?ként. Amit pedig Gyuri produkál a színpadon, nos, szerintem az mindig fergeteges!

Ezután következett csak az ?rület. A véget nem ér? visítozás, fülledt sóhajok tömkelege. Az alkohol már a leveg?n keresztül is ütött. Nem sokáig tököltek a fiúk. Jöttek. Játszottak. Megadták a rajongóknak, amit kell. Színpadról lemászkálós, színpad szélére leül?s, tombolós, összeborulós, egyszóval egy fenomenális koncertet. Habár elég fáradtnak vallották magukat, ez a színpadi teljesítményükön egyáltalán nem látszott.
A közönség soraiban folyt a sör. Torkokon le, padlóra ki, emberekre rá. Én is kaptam pár adagot, a pólómra, cip?mre egyaránt. De akkor is megérte. Mindenki teljes átéléssel énekelt Beck Zolival együtt, és egy emberként ugráltunk, mint a nikkelbolhák. Összeizzadtunk, kifáradtunk, próbáltuk minél jobban imádni ?ket. Ezért ajándékképp három ráadásszámot kaptunk.

Ahogy kés?bb Beck Zoli jellemezte: jól megszerkesztett koncert volt, mély és magas érzelmi pontokkal, melankóliával, felszabadulással f?szerezve. A másik oldalról viszont egy nagy egzisztenciális küzdés volt az egész.
A fiúk nem tudtak annyira minden hangot megélni, ahogy szokták illetve szerették volna. Egyöntet?en úgy érezték, hogy fejben még a tegnapi szentimentálén maradtak. Néha összeálltak, néha szétestek. Hullámzott az egész, nem éppen pozitív értelemben - jelzem: szerintük.


Felemás érzések kavarogtak az öltöz?ben. Megviselték ?ket a dinamikai ívek. Hogy eltereljem figyelmüket az önmarcangolásról, gyorsan kérdez?sködni kezdtem. Filmszakos hallgatóként persze egyb?l a klipekr?l faggatóztam. Meglep? módon egyáltalán nem tervezik meg, hogy jó, mi most ilyen és ilyen fasza videoklipet fogunk csinálni; az egész egy direkt bizalmi viszonyra épül, ugyanis mindig barátok csinálták a klipeket. Ha neveket kell megemlíteni, Seres Tomi és Bogdán Árpi lenne ez a két barát. A fiúknak nagyon tetszik a super8 és a kopott színvilág, ami mindegyik klipen meg is látszik. Általában a rendez? barát mond egy konkrét elképzelést, aztán a fiúk úgy csinálnak, mintha csak a mindennapjaikat élnék: vonatoznak, zenélnek, ökörködnek, Balaton parton isznak, és ebb?l állnak össze azok a nagyon hangulatos klipek. Ha a négy videoklip között észrevesztek valamiféle különbséget, az azért lehet, mert a Dadog-ot Árpi, a többit pedig Tomi csinálta.

De a „Bogozd ki” például úgy készült, hogy nem is tudták, hogy most ezt bárki is veszi …
Arra a kérdésre pedig, hogy van-e olyan költ?, aki hatott a dalíró Zolira, Ady Endrét tudta megemlíteni, de lehet, hogy ebben a válaszban nagy szerepe volt annak a három pszichológusnak, akik Gödöll?n szinte letámadták és közölték vele a tényt, hogy nincs vita: ? a mai magyar zenészek Adyja.


 

A Zoli által megírt szövegeket és kezdeti gitárakkordjait teljesen átformálja a banda, sokszor csak a lüktetés marad meg. Általában Ádi zárja le a vitákat és Zaza szabja meg a próbákkal kapcsolatos dolgokat. Aztán a kavargó dallamok és szövegek egyszer csak mesés módon egymásra találnak, és akkor a fiúkat elönti a fény és a felismerés csodálatos állapota, hogy ez jó, és m?ködik. Mind az öt szempár összenéz, és közös bólintással jelzik egymásnak, hogy igen, most megszületett valami… Majd amikor el?adják dalaikat, újra és újra átélik az akkor bennük kavargó érzéseket. Mi tagadás, jól csinálják. Lehet, hogy sokszor felszakadnak a sebek, de istenem, a m?vészlét ezzel jár…
Miel?tt bárki megkérdezné, nem, nem terveznek külföldi hadjáratokat, semerre. És teljesen igaza is van Zolinak. Hisz a magyar életérzésr?l szóló dalaik nem igazán tudnának érvényesülni más kultúrában.
Másik kontextusban elveszítenék a dalok azokat a sajátságos hangulatukat, amiért annyira szeretjük ?ket.
 

bubu