Grimaszk koncert
pénteken a Milkában!Monty Python
Angol humor a Deszka Színház előadásában.Szeged effekt
című antológia bemutatójaAlter félévnyitó buli
The Fiction Stop és Audio Love Nation koncertekHundertwasser
kiállítás még 4 napig a REÖK-ben!Ez bizony csípős lesz:
Szegedi Paprikafesztivál és Csongrád Megyei PaprikasóBuday György és Kolozsvár
Cseke Péter könyvbemutatóIV. Sínbusz Kulturcsempész Fesztivál
2011. szeptember 28.- október 3.Meghirdette 2012-es műsorát
a Szegedi Szabadtéri JátékokKelis koncertjével zárult a SZIN
avagy véget ért a nyár.Tóth Jonathan koncert
Szegeden, a REÖK-benCsupaSZIN fellépők
felszínes tartalomjegyzék a Szegedi Ifjúsági NapokhozCsavargók tízparancsolata
A Csokonai Színház előadása KapolcsonKét órás rapidtárlat
XVII. Szegedi Művésztelep kiállításaCarmen a Dóm téren
Élményopera nemzetközi szereposztással.Lehár nagyoperett
A Szegedi Szabadtéri színpadánKözönségtalálkozó
A víg özvegy szereplőivelMuzsikáló Udvar 2011
A Városháza udvaránMédia tábor fiataloknak
táborismertetőSzárnyas Sárkány Hete
XIX. Nemzetközi Utcaszínházi FesztiválKözönségtalálkozó
A víg özvegy főszereplőivel és rendezőjévelVII. Szegedi Művészeti Akadémia és Mesterkurzus
nyitókoncertA Lábjegyzet színház előadása
Az élők vágyai-indiai drámaSarkadi Bence: Re:Hamlet
Bábszínház felnőtteknek.A Zadam Társulat Szegeden
Avagy komédia, de tánc-e?A legjobb hazai kortárs alkotások a szegedi REÖK-ben
Száznegyvenegy alkotótólA Lábjegyzet színház bemutatja:
Az élők vágyai-indiai drámaXIII. DÖMÖTÖR-DÍJ SZÍNHÁZI DÍJÁTADÓ GÁLA
Az idei a 13. Dömötör-díj lesz. Jelmondata „Otthonunk a színház”.Fabula Matris - Az Anya meséje
misztériumjáték-tanulmány, felújított változat, a Παραstudio előadása.ArtStab II. Szülinapi Parádé
mely alkalomból négy zenekaros koncertsorozattal készülünk!Európai Ifjúsági Nap
A rendezvény az Európai Ifjúsági Hét keretében valósul meg.A legjobb hazai kortárs alkotások
a szegedi REÖK-ben.Menni Portugál!
Zenés életképek a Honeybeast-el az ArtStab szervezésében.Livietta e Tracollo
Opera félárnyékban a Bábszínházban.Zenés abszurd
A DeszkaSzínház előadásában, a Deszki Faluházban.Magyarok menni Bamako
Badár Sándor filmbemutatója élő standup előadásával.Változatok érzéketlenségre
Zenés életképek a Honeybeast-el az ArtStab szervezésében.Rutkai Bori
és a Specko Jedno koncertje.A Pinceszínház
május havi műsora.Kétnapos konferencia a REÖK-ben
amit a Magyar Fesztivál Szövetség tart.Ünnepi hangverseny
Liszt Ferenc tiszteletére.Felhívás statisztaválogatásra
A Valahol Európában című musicalbe.ArtStab Hozam projekt
The Fiction Stop és the pfl koncertArtStab Plafonravetítős DROGram
Szemeket újra az ötödik falraKutatunk!
Ezúttal a szegedi amatőr színjátszókatEgyetemi Fotópályázat
A Szegedi Tudományegyetem fotópályázatot hirdetBurák Ádám: A 13-as asztal
Egy idegen mindig jobban látja az életed, mint te magad.XII. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál
2011. április 7-én, kezdődik a 4 napos gitárfesztivál Szegeden.Rádió Mi szülinap
Szeged első kisközösségi rádiója, a RádióMi a héten ünnepli hatodik születésnapját.Szomszédünnep
Nyissunk egymásra!Kisesszé pályázat
a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Varga Mátyás Alapítvány és az SZTE Kulturális Iroda kiírásában.Ádámake előadás márciusban
Az abszurd vígjáték idén is a Pinceszínház színpadán!Kutatunk!
Hamarosan indul a "folytatásos" rovatunk.Programsorozat vezeti fel
a Szabadtéri Játékok ünnepi nyitóelőadását.A Szegedi Nemzeti Színház
2010/2011-es évadának márciusi műsora.Sárkányok földjén
A Távol-Kelet közelről.Szegedi Téltemetés 2011
A világ zenéivel, ágyúval, tűzzel és színes fényekkel riasztják a telet.A Kövér Béla Bábszínház
márciusi műsora.Fotókból, bábokból és kosztümökből nyílik kiállítás
a Kövér Béla bábszínházban!Február eleje
A Millenniumi Kávézóban.FIRKINZING TOUR
2011-ben a Firkin Kanadában, Németországban, Ausztriában és Svájcban is turnézni fog.A Százszorszép Gyermekház meghívója
Barkos Beáta és Simon Miklós képzőművészek Kamara kiállítására.Ami jön
Összeállítás a 2011-re várható új lemezekről.Ádámake előadás februárban
Az abszurd vígjáték idén is a Pinceszínház színpadán!Hídverők
Dobóczky Zsolt fotókiállítása a TIK-ben.A SZTE Kulturális Irodája
pályázatot hirdet, nappali tagozatos hallgatók számára.Klasszikus és kortárs szegediek
a REÖK új kiállításain!Az év izéi, 2. rész
És íme, a nagy évösszegzés második felvonása, a legjobb albumokkal és dalokkal.Pazuzu Crew a Milkában!
Újabb fiatal csapatot mutat be az ArtStab a Millenniumi Kávézóban!A 80 éves a Szabadtéri ünnepi évada
Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli idén a Szegedi Szabadtéri Játékok.Papírhajós tüntetés
Szegedi fiatalok tiltakoznak a médiatörvény ellen.Jazz Mozdony
2011.01.29-én, A Grand Caféban.A Belvár kínálata
A 2011-es januári moziajánló.Új bemutatóval készül a SZESZ
„Egy idegen mindig jobban látja az életed, mint te magad.”Az év izéi, 1. rész
Első körben itt vannak az év legjobb albumborítói, producerei, új együttesei, no és persze az év zsenije.Na ezért érdemes!
A Szegedi Nemzeti Színház 2011. évi repertoárja.Egressy Zoltán: SÓSKA, SÜLTKRUMPLI
A tragikomédia premierje 2011.01.14-én!Örömzene felsőfokon
Zenélnek: Orosz Zoltán és barátai.Most már jöhetsz, Jézuska!
A Lábjegyzet színház ünnepi premiere.2010 utolsó Ádámake előadása
Idén utoljára leshetünk be a fura család hétköznapjaiba!Közös karácsonyfa díszítés
December 18-án, szombaton töltsenek el egy kellemes napot Szegeden a REÖK-ben!Ami kimaradt...
10 album + 1 EP amiről nem született recenzió idén.Happy Hour live birth
Premier 2010. december 13-án és 14-én, 19.00 órakor,a REÖK-ben.Karácsonyra ÁLLATSTOP!
Az élő állatok ajándékozását az állatvédők nem javasolják!A Kövér Béla Bábszínház előadásai
Januárban Minden egér szereti a sajtot!Undorgrund est
The Trousers és The Fiction Stop koncert a Garában.Kérek Lakást
Megjelent a Mantra Porno zenekar legújabb lemeze.Év végi Milka ajánló
A Millenniumi 2010 évi programjai.Egyetemi Jótékonysági Mikulás Ünnepség
A Szegedi Tudományegyetem és a Rotaract Club Szeged közös szervezésében.A Millenniumi Kávéház ajánlja
Programajánló advent első hetére.Fitz and the Tantrums
Röviden egy új, izgalmas amerikai soul együttesről.40 LÉPCSŐ
Ágoston Lóránt kiállításának megnyitója.ArtStab
A szegedi kultúra élmezőnyében.Egyetemi zenei és szavalóverseny
A Katolikus Ház dísztermében!Ádámake a pincében
Ádámake újra a Pinceszínházban!Lajtorja - őszi tárlat 2010
A József Attila Tanulmányi és Információs Központban.Generációs különbségek fotókiállítás
Kortárs szerb-magyar fotóművészeti kiállítás a Grand Caféban.Újra Maladype!
A társulat hétfőn ismét Szegedre látogat.Világ utcája kiállítás
Piros Endre utibeszámolója fényképekkel, dia és videó vetítéssel.Azok a Millenniumis forrócsokik!
Ez is egy izgalmas hét...Ádámake again
Abszurd végjáték a Pinceszínházban!Clinging to a Scheme
Kellemes hétvégi időtöltés a The Radio Dept. társaságában.Lármagyűjtögetés az IH-ban
Újra Szegeden a koncertezik a Quimby zenekar.The Fiction Stop és Grimaszk koncert
Élőben a Milkában, élőközvetítés az oldalon.Dóm Téri Advent
Vízöntő koncert Szegeden!Csáki Róbert életmű kiállítás
November 12-től a REÖK-ben!Belvárosi mozikínálat
A 2010. novemberi filmajánlat.A szlovák filmművészet hete
Mától a Grand Caféban.KISPÁLFILM
Mától lehet jegyet kapni a búcsúkoncertfilmre.Bábszínház
A Kövér Béla Bábszínház decemberi programja.Olympia
Nemrég jelent meg Bryan Ferry egészen nagyszerű új lemeze. Próbáljátok ki!Millenniumi Programajánló
Programok a Millenniumi Kávéházban és a Klubban.Ádámake újra
Aki múltkor nem fért be, most bepótolhatja!ArtStab Plafonravetítés
Egri mozgóképkockák.Tolnai Ottó: A kisinyovi rózsa
A szabadkai Kosztolányi Dezső színház vendégjátéka a Régi Zsinagógában.Symposion LIFT
Tolnai Ottó műveinek képregény adaptációi.Váltás-ka
Varga Norbert vezényletével.Symposion LIFT
Tolnai Ottó műveinek képregény adaptációja.Versszínházi előadás
József Attila makói és szegedi éveiből.Kolorádó Kid
Magyarország első flaszter westernje.RÁ SE GRUNGE!! TOUR 2010
Egy post grunge zenekar országokon átívelő vállalkozása!Lorca-est
Havas Judit előadóművész estje.Ádámake
Ádámake a Pinceszínházban.Tibet kincsei
Ismeretterjesztő szoborkiállítás a Móra Ferenc Múzeumban.Szergej Medvegyev: Fodrásznő
A Debreceni Csokonai Színház vendégjátéka.A BELVÁROSI MOZI ajánlata októberre
Filmek az őszre a Belvár ajánlatából.Játszd újra (és újra)
Az idén 15 éves Heaven Street Seven október 4-én lép fel a JATE Klubban.Total Life Forever
Itt a hétvége, amelyet érdemes emlékezetessé tenni a Foals új albumának meghallgatásával.Mennyekbe vágtató prolibusz
Fekete Ernő Weöres Sándor versekből összeállított estje.Duna Táncműhely: Fosszíliák
"Érzékek és káprázat játéka, jólesőn magával sodró utazás"Molnár Dixieland és Storyville Jazzband
Szeptember 22-én, este 7 órakor a Millenniumi Kávéház teraszánFájnál Kántdán
Az ArtStab Megyei Tehetségkutatójának döntője.Friss vér
Három új zenekar.MASZK Őszi Kollekció
ami még hátra van.Szt. Gellért Fesztivál
Nyitókoncert a szegedi Fogadalmi Templomban.Fájnál Kántdán
Az ArtStab Megyei Tehetségkutató döntőjének programja.Rendkívüli ajánlat
A Filharmónia és a Szegedi Szimfonikus Zenekar bérletakciója a 2010/2011-es évadra.Chiliék a Teraszon!
A Chili a sebre RHCP cover band újra Szegeden.Modus Operandi
Frankie Latina botrányfilmje a Super8mm Fesztiválon.Unokák színháza (Debrecen): F.A.L.
Versszínház a Régi Zsinagógában.Jam Session - Lekvár feat. Super8mm
Audio-vizuális csemege a Jazz kocsmában!Válaszd a Super 8-at!
A 9. Nemzetközi Super 8mm Fesztivál estje.Belvárosi mozi ajánló
2010. SZEPTEMBERHappy Hour
Városi vándorkoncert a Szegedi Focus Műhely előadásában.ArtStab prezentésön
Szeptember eleji koncertsorozat a Milka teraszon!Habanera és Lucifer 2011-ben a Dóm téren
Egyre több saját produkció a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorán.Hangverseny a Kisszínházban
Vizsolyi Lívia fagottművész közreműködésével.Millenniumi Tersz
Augusztus végi programajánlóMindent a SZIN-ről
Itt az ideje ez évi várva várt fesztiválunknak. Tudj meg róla minél többet, mielőtt sátrat vernél.SZIN hírek
Ökoszínpad a SZIN-en.Dózsa a Dunán
A Duna Televízió a Szegedi Szabadtérivel ünnepel.Millienniumi Terasz
A Millenniumi Terasz programajánlója augusztus 3. hetéreZenés estek a szabadban
Blaskó Quartet, Storyville és Ráczoforte koncertek.„Jót s jól! Ebben áll a nagy titok.”
A 2010/2011-es színházi évadról.Első Kaposvári Nemzetközi Kaposvári Kamarazene Fesztivál
Sok művész a világ minden tájáról!Kék, lila nyár közönségtalálkozó
Történet Jávor Pál éveiből.Kapalács alatt az igazgatósági páholy
Az árvízkárosultakat segíti a befolyt összeggel a Szegedi Szabadtéri.Belvárosi mozi ajánló
2010 Augusztusra!V. Nándorfehérvári emléknapok
2010 július 23-25-én Szegeden.Közönségtalálkozó a REÖK-ben
Tudj meg kulisszatitkokat a Carmenről!KOROLTÓ
Országos és regionális fotópályázat.Három új kiállítás nyílt a REÖK-ben
Nicholas James JUETT cambridge-i képzőművész kiállítása.Megnyílt a Thealter International
A legszabadabb színházak gyülekezete.THEALTER - Tolnai Világlexikona
Színház, zene, kiállítás, akadémia nemzetközi színházi fesztivál.Schubert Házi háborúja
A Városháza Díszudvarában.A Millenniumi terasz eheti programjai
Változatos zenei kínálattal várják az érdeklődőket.REÖK GYERÖK KÖR
Nyári képzőművészeti foglalkozások a REÖK-ben.Nyáresti hangulatok
VI. Szegedi M?vészeti Akadémia és Mesterkurzus KoncertjeHegyalja Fesztivál
Hangszerarzenál nyereményjáték, bérletvásár.Zenés estek a szabadban
A Millenniumi Kávéház teraszának programjai.Érzékelés - bevezetés a fizikai és mozgástréning módszerébe
2010. július 19-24.FÉNY-HANG-SZÍN-TÉR Fesztivál
Színház az egész világ!Csángó zsoltár
2009-es, színes magyar film a Belvárosi moziban.Belvárosi mozi ajánló
2010 július 1-t?l augusztusig.ArtStab médiatábor
Szerkeszt?ségi látogatások, újságírás, filmkészítés, móka meg kacagás fiataloknak.XII. Sz?regi Rózsaünnep
12. alkalommal borul rózsasziromba Sz?reg.Dumaszínház
Nyári Kavalkád kulturális programsorozat a Városháza udvarán.NYULAT A KALAPBÓL!
B?vésztábor Szegedi Attilával.Thea Sóti Quartet
Intim improvizációk és a világzene határát súroló, szinte népdalszer? vallomások a pincében.Közönségtalálkozó
Idén el?ször a Szabadtéri legnevesebb sztárjaival találkozhatunk.A HEAVY METAL NAGY NÉGYESE
A szegedi Belvárosi mozibanMillenniumi programok a hétre
A rossz id? ellenére, a Millenniumi klubbanSzínészekkel teli Szeged
A Szegedi Szabadtéri My Fair Lady produkciójának sztárjai Szegedre költöztek.Nyári Kavalkád
Szalóki Ági lemebemutató koncertje az IHRK-ban.Szárnyas Sárkány Hete
Minden, ami két napba belefér!LÖSZ FESZTIVÁL
Lössz ám, Hódmez?vásárhelyen!Millenniumi Kávéház
Programajánló június 12-18.Hangverseny
Meghívó az SZTE ZMK Kistermébe9. Nemzetközi Super 8mm Fesztivál Szeged
Nevezési felhívás!Önkéntes nap
Önkéntes, karitatív szervezetek bemutatkozása a Széchenyi téren.Prológ
Gondolatok a Szegedi Nemzeti Színház 2010/11-es évada eléTáncoló Kelet
II. Keleti Táncbemutató és Gála a Caliana Táncegyesület szervezésébenSegíts, ha tudsz!
A Nemzeti Segélyvonal Kuratóriumának felhívásaZengerájtól a kabaréig
könyvbemutatóBoldogság
Táncos prózai játék a kapcsolatokról, és a drogról.Benedek Attila
Megnyitja: Simor Márton szobrászBELVÁROSI MOZI
2010. JÚNIUSA Millenniumi Kávéház ajánlja
Programok május 25-28. között.Izzó korona Novák Péter fején
Dózsa cím? tánckrónikája igen forrónak ígérkezik.Kispál és a Borz koncert
Utoljára Szegeden..A Millenniumi Kávéház programajánlója
Május 18-21.ArtStab szülinapi parádé
film, kiállítás, színház és koncert 1 helyenPodmaniczky Szilárd
A szép magyar szótár cím? könyvének szegedi bemutatójaVariációk érzéketlenségre
Zenés életképek a Honeybeast-elAz érzékelés kapui - Jim Morrison est
Irodalomhoz közeli est az amerikai álomról..A Millenniumi Kávéház programajánlója
Május 10-15.A FÉLSZÁRNYÚ TÜNDÉREK VÖLGYE
Szegedi Egyetemi Színház új (egyben utolsó) bemutatójaAz élet értelme és a történelem
Tolsztoj halálának 100. évfordulója alkalmábólWYE koncert
"mámorrock" a SZTE-Age-benXIII. Táblaképfestészeti Biennálé
A hazai kortárs képz?m?vészet legjobbjai a REÖK-benÁdámake
Színdarab az Addams Family történetének felhasználásávalSzabados László fotókiállítása
Graffitik a világból..Kispál és a Borz koncert
a SZIN-en már nem lépnek felBELVÁROSI MOZI
májusi mozirendVallomások
Szakács Nóra kiállítás megnyitójaHazai alterrock hajtás
új klippel jelentkezik a Manökken ProletarzMég 1 Mesét Akciócsoport
playback-színházPucks'n'Fairies koncert
Táncházzal és vendégm?vészekkelÉN, TE – MI
Avagy a jól m?köd? párkapcsolat titkaSzegedi Egyetemi Színház
Május havi játékrend.Hamarosan nyit a Partfürd?
Idén is várja látogatóit az Újszegedi Partfürd? és Szabadstrand.AZ EGYETLEN MAGYAR „ORR” SZEGEDEN
Zólyomi Zsolt Magyarország egyetlen parfüm?re.Millenniumi Kávéház
Programajánló május els? hetéreTristan Tzara: Gázszív
A Semmiágán ideiglenes szabadcsapat el?adása.Szörprájzparti
Szegeden a HOPPart Társulat.Szalóki Ági - Borlai Gerg?: Kishúg
lemezbemutató koncertÉrzékek és érzések próbája
Színházi elemekkel tarkított novellaest az ArtStab szervezésébenCsavard fel...
Április 27-én lép fel a szegedi SZOTE Klubban a Twist.I. SZÍNházi EStek
SZÍNES el?adások a JGYPK Szabadid?központ Kávézóban„RÉGI HÁZAK ÜZENETE”
Szeged Önkormányzatának fotópályázata.ArtStab Filmklub
Cassavetes: New York árnyaiSheket koncert
2010.04.26 21:00, Millenniumi kávézóMillenniumi Kávézó
Heti programajánlóPályázati eredmények
Az SZTE Kulturális Iroda által kiírt tavaszi alkotói pályázatok és el?adói verseny díjazottjai.Azt meséld el Pista!
Örkény István az életér?l.Szegedi Hídivásár
A kárpátaljai Bueno Vista és Ferenczi Györgyék is a Belvárosi hídra költöznek májusban.B?vész est a REÖK-ben
Szegedi Attila önálló estje a Toulouse-Lautrec kiállítás kiegészít?jeként.Push Project
Push Project: ETAP koncertImprovizatív interaktivitás
Újra ArtStab Interaktív Színház!PASO a Szotéban
Április 20-án este ismét a Pannonia Allstars Ska Orchestra lép fel nálunk, magukkal hozva a fantasztikus ska- hangulatot.a.k.a. A kúrta farku kismalac nyomában
-avagy gyermekkorunk meséi újra a vásznon!Harmadszorra is Maladype
Hétf?n harmadik alkalommal látogat el Szegedre a Maladype-társulat.BELUÁNIA
A szegedi Focus M?hely legújabb produkciója a Reök-ben.Nincs koncepció
Zenés pop art és fotó kiállításmegnyitó.Mérgesek vagyunk!!!!
Elegünk van a rendez?nk egyeduralmából!Itt vagyok
Vetítés és közönségtalálkozó a Grand Caféban.„Sárga zsiguli”
Vad Fruttik koncert április 12-én, a JATE Klubban.Poetry Night
Gyere és verseljünk együtt!Sajnosbatár koncert
Sajnosbatár koncertnek ad otthont a Garaboncziás Borozó 2010.04.10-én 23:00 órától.Tingatinga festmények Tanzániából
Sarungi Em?ke tárlatvezetésével, április 13-án nyílik!Magyar évad a Szabadtérin
A szervez?k roadshow keretében népszer?síti az Újszegedi Szabadtéri Színpad rendezvényeit.ArtStab: a szegedi kultúra élmez?nyében
Májusban ünnepeljük hivatalos, 1 éves fennállásunkat.Hotel Ultra az IH-ban
Csütörtökön este 21:00-kor lép fel az IH Café-ban a Depeche Mode tribute band.Tamarazene
Könnyed kamarazenei koncert az IH Café-ban.Tóth Bagi Trió
Április 13-án, 20:00 órától az IH Rendezvényközpont kávézójában.Mé piros a gólya cs?re?
Burány Béla könyvbemutatója az IHRK-ban.Már kaphatók az operafesztivál jegyei!
A Szegedi Nemzeti Színház jegyirodájában április 6-ától kaphatók a jegyek.A teraszról nézni végig..
Lázár Bence András verseskötetének bemutatkozója.A magyar Patrick Bateman
Egy rendhagyó témával indítjuk útnak kortárs irodalommal foglalkozó rovatunkat.„Mit is mondtál, hogy hol játszol, Kiscsillag?”
Lovasi és társai április 2-án Szegedre látogatnak.A Frankofón mozi éjszakája
Április els? napja nem csak a bolondoké, egyúttal a frankofón filmeké is.Aiaiiiooo!
Neo koncert a SZOTE Klubban: március 30-án.Rezdülések a Milkában
Németh Mária és Szekeres Mária festményeivel találkozhatunk a Millenniumi Kávéházban.Bin-jip!
Harcsa Veronika vadiúj zenekara mutatkozik be hétf?n a Szegedieknek.Milleniumi kávéház
Félheti program az unatkozóknak.Hamlet visszanéz - könyvbemutató
Az est vendége lesz Sándor Iván író, akinek több m?vét is kiadta már a Tiszatáj Kiadó.Nem tudhatom…
100 éve született Radnóti Miklós, visszatekintés 50 percben s SZESZ el?adásában.ArtStab Filmklub
Március 23-án (kedden), 18:00 órától vetítjük a Bolond Pierrot-t a Grand Caféban.Megint Maladype
A Maladype Színház vendégjáték-sorozatának újabb el?adása tekinthet? meg hétf?n a Reökben.5. Szegedi Blues és Jazz Fesztivál
2010. március 19-20-ig, a Belvárosi Moziban tartják.37 forint egy koncert
Március 31-ig még a tavalyi áron vásárolhatunk bérletet a Szegedi Ifjúsági Napokra.IV. Nemzetközi Bartók Béla zongoraverseny
Március 23–28 között az SZTE Zenem?vészeti Kara szervezésében.ArtStab Interaktív színház
Ismét bevetik magukat az interaktív színháztagjaink, március 17-én.Érdi Tamás zongoram?vész jótékonysági hangversenye
2010. március 19-én, a Korzó Zeneházban veszi kezdetét Lions napok.PÉTERFY BORI & LOVE BAND A JATE-BAN
Csütörtökön lép fel a JATE Klubban az énekes-színészn? és díszes társulata.Smog City
Fodor Tibor fest?m?vész kiállítása.CQMD AZ IH-BAN
A francia együttes szerdán tiszteletét teszi az IH-ban, hogy egy várhatóan remek koncertet adjon.MAGNA CUM LAUDE
Március 17-én ismét Magna Cum Laude a JATE klubban!GIACOMO PUCCINI: Bohémélet
Opera négy felvonásban, három részben, olasz nyelven.Zenekarok figyelem!
Belvárosi, szuper klubhelyiség adna helyet több zenekarnak próbálni...„Rézmozsarat vegyenek!”
Idén is minden hó harmadik szombatján régiségek vására lesz a szegedi belvárosban.Respekt 30Y
A pécsi 30Y március 12-én ismét Szegedre látogat, hogy egy óriási bulit csapjon a JATE Klubban.RádióMI Szüli-NAP(ok)
Idén ünnepli ötödik születésnapját Szeged els? kisközösségi rádiója.Stációk
Schmidt Andrea fotóriporter kiállítása a Fekete Házban.Bartók Eszter
A fülbe mászó hangú, volt Megasztár a JUGYU Klubba látogat a n?napon. Kell ennél jobb program?Oscar éjszaka
A Belvárosi Mozi is készül a nagy díjátadásra, és közelebb hozza egy kicsit Hollywood-ot vasárnap este.Zagar
Az együttes március 3.-án (szerdán) a JATE Klub vendége lesz. Nagy bulira számíthatunk.Milleniumi Kávéház
Nézd meg mivel várja vendégeit a "Milka" ezen a héten.Szinglik éjszakája
Sas Tamás filmjének közönségtalálkozója a Belvárosi Moziban.Monthy Python a SZTEage-ben!
Ma újból látható a Lábjegyzet színház Repül? Cirkusz c. el?adása.Holdújévi gálam?sor
2010. február 25-én este 18:00 órától Holdújévi gálam?sor lesz az IHRendezvényközpontban, kínai m?vészek fellépésével.Robert Capa kiállítás
Megérkeztek a magyar származású világhír? haditudósító képei a Móra Ferenc Múzeumba!Jim Morrison est
2010.02.22-én láthatjátok Varga Norbert rendezésében az irodalomhoz közeli estet a SZTEage-ben.Még 1 Mesét Akciócsoport
A Playback-színházi társulat február 28-án, 19:00-tól lép fel az IH Café-ban.Lázár Pál emlékkiállítás
Lázár Pál szegedi származású fest? emlékkiállítása február 19-t?l május 2-ig a REÖk-ben.Besh o droM
Egy kis kedvcsináló a JATE Klubban péntek este 22:00-kor kezd?d? a koncerthez, Para-Kovács Imre tollából.Tirami su
Identitásjáték tizenhét jelenetben a Kisszínházban.Csík zenekar
A népzenei együttes csütörtökön ad koncertet az IH Rendezvényközpontban.Maladype a REÖK-ben!
Hazánk egyik legjelent?sebb független színházi társulata, öt alkalommal lép fel Szegeden.Temetik a telet 's havat
Szeged városa évek óta nem látott telet, havat... Február 26-28 között azonban Szeged telet temet.Milleniumi Kávéház
Új hét, új programok. Lássuk mivel várnak minket.FELROBBANT ÉDEN
Ajánljuk a Grand Café Bálint-napi felolvasóestjét, mely 2010. február 12-én, 19 órakor veszi kezdetét.Rómeó és Júlia 2X
Valentin napi színházi el?adás és rapidrandi a REÖK és az ArtStab közös szervezésében!ÖRÖM-börze!
"ÖRÖM-börze!" el?adás február 16-án, 19.00 órától a REÖK-palotában!Csík zenekar az IH-ban
Február 18-án, az Ifjúsági Házban kerül megrendezésre a Csík zenekar országos turnéjának szegedi estje.Aranycsapat közönségtalálkozó
A Somogyi könyvtárban a rendez?vel, és több szerepl?vel is találkozhatunk.Karnyóné
A SZESZ egy zenés komédiával várja a színház szerelmeseit csütörtökön a Pinceszínházban.Gioacchino Rossini: Ory grófja
Vígoperát ajánlunk ez alkalommal, két felvonásban. Magyarul.BeatDis
Elindult a szorgalmi id?szak. És a koncertek is jönnek szép számmal. Belehúzott a SZOTE is.Üt?s Farsang
A Szegedi Tudomány Egyetem Zenem?vészeti Karának koncertje. Egy kis komolyzene.Gonzo koncert
A Jugyu Klub 02.08.-án, (hétf?n) így nyitja meg a szorgalmi id?szakot. Megéri, betérni!Milleniumi Kávéház
Készüljünk a jöv? hétre. Menetrendszer?en itt a következ? hét nap programja.Kálloy Molnár Péter koncert
Kálloy Molnár Péter "Pesti álom" koncert Hrutka Róberttel és zenész barátaikkal.Supernem a Jatéban
Az akrobatikus rock and roll zenét játszó Supernem zenekar biztosan ismer?s mindenkinek, hiszen nem el?ször járnak Szegeden.„A Világ Utcája”
Piros Endre és Torjai Ádám Péter fotóiból nyílik kiállítás február 9-én kedden 18.30-tól a sz?regi Tömörkény István M?vel?dési Házban.ZIPKOMM
Február 6-án egy könny?zenei konferenciát rendez a budapesti Gödör Klubban a PANKKK a Magyar Zenei Exportiroda és a MyMusic bevonásával.Milleniumi Kávéház
A "Milka" heti programja. Nézzétek és látogassátok. Újra sok különleges programmal várnak mindenkit.Soha rosszabbat!
Néhány szó az új, There Is Love in You c. Four Tet albumról. Tóth Róbert legújabb zenei ajánlása.Segélykoncert
Szegedi m?vészek összefogása a Haiti katasztrófa áldozataiért. Mi is tudunk segíteni.Lassítósáv
Alig fél évvel az Hombre Lobo után máris itt az Eels új lemeze. Érdemes kipróbálni.Pályázati felhívás
A Szegedi Egyetem Kulturális Irodája fotó, szavaló, mese és drámapályázatot hirdet nappali tagozatos hallgatói részére.Lautrec a REÖK-ben!
A világhír? francia m?vész litográfiáiból nyílik kiállítás a Reök palotában január 30-án.ArtStab PUSH Projekt: Pons Koncert
A 2008 októberében alakult Pons ad koncertet 2010.01.22-én, az IH Caféban!A Millenniumi Kávéház programok
Szemezgessetek a hónap ajánlataiból. Újfent megéri benézni, mindenki talál magának megfelel?t.Mit mond rólunk a beszéd? – Argentína
Január 21-én látható el?ször a megújult Pinceszínházban a SZESZ legújabb produkciója.Dolgok, amelyek...
A Vampire Weekend új lemeze. Tóth Róbert legfrissebb zenei ajánlója. Olvassátok, hallgassátok, szeressétek...A Játékok legfrissebb hírei
Dolhai Attila, Szemenyei János és Peller Anna is játszana a Szegedi Szabadtéri el?adásábanA komolyzene kedvel?inek
Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Filharmónia Kelet-Magyarország Nonprofit Kft. programajánlója.2010-ben várható új albumok
Visszatekintés után el?re! Tóth Róbert összeszedte nektek mire érdemes várni az új évben.2012
Avagy a maja világvége. Ami nem is világvége, csak Földvége. Filmajánló Tóth Benedek Csanádtól.Strauss: Rózsalovag a Metropolitanból
Lélegzetelállító él? közvetítés a New York-i Metropolitan színházból.Kövér Béla Bábszínház programajánlója
A Kövér Béla Bábszínház februári m?sora.2009 külföldi legjobbjai
Válogatás, az elmúlt év legjobb külföldi albumaiból,kislemezeib?l, albumborítóiból.A 10 legjobb magyar lemez
Stábunk tagjai összeszedik nektek, szerintük mit érdemes hallgatni, nézni, ha nosztalgiáznátok.Dallamhajtások
Megjelent a szegedi Sz?cs Szilárd és Sz?cs Bálint Dallamhajtások cím? magyar népzenei lemeze.Millenniumi Kávézó - év végi ajánló
A 2009-es év utolsó programajánlója.Gyere a stábba!
Keresünk: újságírókat, grafikusokat és amat?r filmeseket! A jelentkezési feltételeket lentebb találod.ArtStab PUSH Project: MainQ koncert
Az IH kávézójában december 23-án, 20 órától a MainQ zenekar koncertezik.Elektronika Est
Az IHRK-ban december 20-án, 20 órától Banyek & Vj Microdee Elektronika Estjét hallhatjátok és láthatjátok.Metanoia Artopédia
A Metanoia Színház 2009. december 20. 18:00, Grand Caféban Kispendrive cím? el?adással várja az érdekl?d?ket.Advent a Dóm Téren
150 ezres látogatószám a Dóm Téri Advent négy hetes programsorozatán.Hozd a nyársad! - Szalonna süt? flash mob
December 19-én 18:00-kor várunk a Dóm téri flash mobra!Öröm - börze a REÖK-ben
December 15.-én a Focus M?hely újabb Öröm-börze el?adással várja a közönséget a REÖK Palotában.Breeze Gospel turné
Az amerikai-holland tagokból álló énekegyüttes egy hét alatt négy magyar városban!Max Manus - Belvárosi mozi
Max Manusnak, a legendás norvég ellenállónak, meglehet?sen kalandos élete.Cip?sdoboz-szeretet és betlehemesek Szegeden
A Dóm Téri Advent el?ször kapcsolódott be a Baptista Szeretetszolgálat „Tízezer gyermek karácsonya”elnevezés?, határokon átnyúló mozgalmába.Quimby koncert az IH-ban
Mindenki kedvence, zenei fesztiválok állandó résztvev?je, egy év után újra Szegeden.Dupla SZINes ajándék karácsonyra!
SZIN-es akció! Idei áron lehet a jöv? évi Szegedi Ifjúsági Napokra jegyet venni. A karácsonyi kedvezmény ezzel nem ér véget: aki most vásárol SZIN jegyet, fesztivál relikviákat is kap a fa alá.Random Reminder a Mono Zenebárban
December 12-én szombaton filmvetítéssel egybekötött elektronikus indie-pop/rock Eron Mezza-val és Pete Standin Alone-nal a Mono Zenebárban.Millenniumi Kávézó - heti ajánló
A Millenniumi Kávézó December második hetében is újabb programokkal várja az érdekl?d?ket, a Dugonics tér 12. szám alá.ArtStab Push Projekt: FélEmlék unplugged
A FélEmlék akusztikus formáció két éve alakult, melyben Erdei Zsuzsanna énekes-gitárost a zenekarban Fekete Gábor basszusgitáros, valamint Nagy Brus gitáros-énekes egészíti ki. Unplugged koncerjüket 2009.11.26-án este 8 órától láthatjátok a REÖK-ben.Hallgatók a falakon
A hosszú ideje megrendezésre kerül? IMDK (Intézményi M?vészeti Diákköri Konferencia) képz?m?vészeti szekciója, számomra az egyik legérdekesebb m?vészeti seregszemle évr?l-évre.Dóm Téri programok
Vasárnap este fél hatkor meggyújtják az els? gyertyát az ország legnagyobb adventi koszorúján a szegedi Dóm téren. A Dóm Téri Advent programsorozat már pénteken megkezd?dik.A Játékok legfrissebb hírei
My Fair Lady, Hair, Carmen a karácsonyfa alatt. Kedvezményes áron és már üdülési csekkért is lehet Szabadtéri-jegyet vásárolni.Szabó Miklós emlékest
Száz éve született, tíz éve nincs közöttünk. 2009. november 30.-án 19:00 órai kezdettel a Nagyszínház gálaestet szervez Szabó Miklós operaénekes emlékére.Üzen? textilek
Egyediség, hagyomány?rzés, meghökkent? formák, sajátos kifejezésmód; ezek a szavak jellemzik legjobban a makói születés? Kubinyi Anna textilm?vész munkásságát. A Móra Ferenc Múzeumban 2010 január 17-ig lehet megtekinteni az alkotó életm?vét. Huszonnégy alkotás mellett számos fotó mutatja be, milyen termékeny m?vészr?l is van szó.Interjú Máté Zsuzsával
A Román Filmhét m?sora október 26-31-e között volt megtekinthet? a Grand Café Mozi és Kávézóban. Pénteken, a Pénzváltó c. film után beszélgettünk Máté Zsuzsával, aki közrem?ködött abban, hogy Szegeden is megrendezésre kerüljön a Román Filmhét. Szó esett munkájáról, román és magyar filmekr?l egyaránt.Millenniumi Kávéházi programok
A Millenniumi Kávézó ezen a héten is változatos programmal várja az érdekl?d?ket, a Dugonics tér 12. szám alá.80’-as évek bulija a Memphis Cafe-ban!
80’-as évek hangulatát idézik 2009.11.7-én, este 22:00-tól a Memphis Club & Café-ban (Szeged Pláza)!Három a magyar igazság (és egy a DJ) - Maszkura és a Tücsökraj, Heaven Street Seven, Beat Dis a Gödörben
November hatodika, és a (Világ)Gödör tényleg három f?szerepl?t tartogat! Els?ként – nyilván a speciális presszóhangulat miatt a kávézóban – az utóbbi id?k egyik legizgalmasabb magyar zenekarát, a Maszkura és a Tücsökrajt élvezhetjük.TISZAKCIÓ-LIGET TAKARÍTÁS
Újabb akciót valósít meg a Nagyító Alapítvány, november 12-én 13-16 óra között az Újszegedi Ligetben. Erre szeretnének meghívni mindenkit, hogy tevékenykedjünk velük! B?vebben lentebb olvashatsz.Play Hamlet!
A „Kötelez?k szabadon” beavatószínházi programsorozat el?adása egy vadonatúj Hamlet-adaptáció a „Play Hamlet!”, melyet a Szegedi Focus M?helyprezentálásával láthatunk újra a REÖK-ben.Roham a Chagall-on
Az utolsó héten ingyenes a diákoknak a Chagall-tárlat a REÖK-ben - ezen felbuzdulva soha nem látott tömegekben érkeznek az általános és középiskolások a világhír? francia fest?m?vész kiállítására.LightMagyarMix utoljára!
Idén utoljára lesz látható a Szegedi Focus M?hely sikerdarabja a LightMagyarMix. Az el?adásban Bánk Bán és Melinda, Ádám és Éva, ill. Csongor és Tünde kelnek újra életre, hogy szeressenek, vágyjanak, higgyenek, és visszatekintsenek.Jön a PASO!
A srácok nem oly rég az MR2 turné keretein belül koncerteztek az országban, most pedig folytatódik a ska -láz, ugyanis jön a PASO! November 10-én a szegedi SZOTÉ -ban lép fel a magyar ska együttes.Újra Smúz Party!
Ismerked?s est az ArtStab szervezésében! Gyere el este a Sörpatikába, mi adunk egy Smúz kártyát, és innen már csak rajtad múlik!M?terem Irodalmi m?hely tréningje
Az irodalom tere sem egészen az író, sem egészen az olvasó tere, sem egészen a fantáziáé, sem egészen a szöveget körülvev? valóságoké, hanem egy az ezek közti átjárást biztosító tér - átmeneti tér.Elvis Country Tour
ELVIS volt a legnagyobb kulturális er? a 20. században. ? vezette be a beat zenét az élet minden területére, a zenébe, a beszédbe, az öltözködésbe, mondhatni az egész ’60-as évekbeli társadalmi forradalom is benne gyökeredzik.Jöv?re, Veled, ugyanitt 1.
2009. november 19-én csütörtökön, 19 órai kezdettel világhír?, méltán népszer? és szórakoztató színházi el?adás kerül m?sorra a szegedi IH Rendezvényközpont színpadán.BUDAPEST BÁR VOLUME 2
Jó adag cigány temperamentum, kit?n? zene, némi magyaros dallamvilág megbolondítva csipetnyi füstös kávéházi hangulattal, mindez igazi, mai élvonalbeli magyar énekesek el?adásában.Artstab-flashmob
Itt az ?sz, ismét betelik a határid?napló, egyre több a munka és a stressz... És az ArtStab Kulturális Egyesület szervezésében idén ?sszel ismét egy nagy Flash Mob rázza meg Szegedet!Villon XXI.
Október 16-án, pénteken, a Millenniumi Kávézó klubjában (Dugonics tér 12.) 18:00-tól kiállításmegnyitó és könyv-el?bemutatót tart Székhelyi József és Németh György, Villon XXI. címmel.Els? Szegedi Képregényfesztivál és Vásár, avagy mámor és öröm kicsiknek és nagyoknak
November 14-én (szombaton) a szegedi Somogyi- könyvtárban reggelt?l estig a képregényeké volt a f?szerep.Schmidt Andrea fotókiállítása
Fotókiállításra invitáljuk az érdekl?d?ket Sz?regre, a Tömörkény István M?vel?dési Házba, ahol Schmidt Andrea képeib?l nyílt kiállítás október 21-én. A tárlat november 21-ig látható munkaid?ben.Gubovics kiállítás a TIK-ben
Az ?szi Kulturális Fesztivál utolsó kiállítását nyitották meg október 19-én a TIK-ben. Gubovics Melinda, fiatal képz?m?vész alkotásai láthatóak a falakon.40 éves a Kaláka
A Kaláka együttes 1969-ben alakult Budapesten, idén nagyszabású koncertturnéval ünneplik 40. születésnapjukat.ArtStab-premier: Fáklyák a nemek viszonyához I. és II.
N? és férfi viszonyát leírni szinte lehetetlen. Így mi sem kísérletezünk vele. Inkább csak képzelgünk. Nem szeretnénk kézen fogni, és megmutatni merre menj."A világ nagy és a megváltás a sarkon ólálkodik"
Az V. Bolgár Kulturális Napok keretében, a Szegedi Bolgár Kisebbségi Önkormányzat és a Bolgár Baráti Társaság szervezésében vetítették október 8-án az eredeti jelentést h?en visszaadó, de sajnos az átlagnéz?t nem igazán becsalogató "A világ nagy és a megváltás a sarkon ólálkodik" cím? filmet, a Grand Caféban.MET, MET, Metropolitan!
Van néhány olyan híres hely a világban, amelyet gyakorlatilag nincs ember, aki nem ismerne legalább névr?l. Ezek közé tartozik a New York-i Metropolitan Opera is. Mi itt Szegeden pedig abban a hatalmas szerencsében részesülünk, hogy egy id?re hozzánk is beköltözik "Live in HD"...Bíró Boglárka fotókiállítása a TIK-ben
Újabb fiatal tehetség kiállítását tekintheti meg Szegeden a közönség. Ezúttal a József Attila Tanulmányi és Információs Központ ad helyet egy nem mindennapinak ígérkez? fotókiállításnak.Gyerekkorom emlékére
Hagyományosan a Szent Mihály napja utáni els? hétvégén ünnepli búcsúját Tápé római katolikus temploma.Honeybeast az MR2 Akusztik c. m?sorában!
Az MR2 által nyár eleje óta rendszeresen játszott Parazita c. dal sikere nyomán a Honeybeast meghívást kapott a rádió MR2 Akusztik cím? m?sorába is.A magyar triphop Szegeden
Szeptember 18., 22.00., Beat Dis koncert ... Olvastad valahol a városban egy Jate Klub plakáton és elgondolkoztál. Ki vagy kik azok a Beat Dis?A Heaven Street Seven elrugaszkodik a mindennapoktól – Roma Ikon
Novák Péter, Palya Bea és Dés András mellett a Heaven Street Seven is kiáll a roma kultúráért.120 ezres látogatottság a Hangfoglaláson
Véget ért vasárnap este fél hétkor a negyedik alkalommal megrendezett Vodafone Hangfoglalás Zenei Kiállítás és Közép-Kelet Európai Klubfesztivál.„Annyira hihetetlen, hogy szinte már hihet?!”
Nemrég egy hangulatos ?szi estén összegy?lt sok-sok ember a Régi Zsinagóga kertjében, hogy megtekinthesse a Focus M?hely új el?adását, amely az 5 korlát címet viseli.A Harlem Gospel Choir Szegedre jön és Michael Jackson emlékkoncertet ad
A világhír? Harlem Gospel Choir az Egyesült Államokban a leghíresebb, és világviszonylatban is kiemelked? gospel kórus.Sikátorok, falragaszok, grafitik
Zsúfolásig telt 2009. október 6-án a Belvárosi mozi Kamara Galériája, ahol Ricz Géza, fiatal fest?m?vész alkotásait mutatták be.ArtStab Hozam Project
Október 7-ével indul az ArtStab „Hozam” projektje, melynek lényege, hogy a Kulturális Egyesület olyan zenekarokat hoz el a szegedi közönségnek, akik ezel?tt még sosem játszottak Szegeden és környékén.Tudósok koncert
A Tudósok a magyar underground és progresszív zene egyik legpatinásabb képvisel?je, koncertjükön jártunk!Pont M?hely (Budapest): Bill a mennybe megy
Radikális humor és irónia, valamit er?teljes társadalomkritika jellemzi az 1992-ben alapított Pont M?hely el?adásait.Nem emlék nem varázslat – Radnóti is, más is – A Homo sacer régen és ma
Az emlékévben született szövegek és a Radnóti által írt szövegek párhuzamos akciói a Régi Zsinagóga színpadán.Malko Teatro: Elada Pinyo és az id?
Kerana Angelova eredeti írása, egy mágikus regény, egy egyéni sors krónikája. Hihetetlenül mélyen érzékelteti a létezés intenzitását.Tünet Együttes: Olyan furcsa vagy ma / Lomtalanítás
Tünet Együttes: Olyan furcsa vagy maFields of Gold-Dominic Miller koncert az IH-ban
Ott voltam és megnéztem. Láttam nagyon sok gitárt és gitárost.Ismét Magyar Mix a Reökben
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel a néz?k kedden újra találkozhatnak a Bánk Bán, Az ember tragédiája, és a Csongor és Tünde h?seivel, bár azok már messze nem régi fényükben pompáznak.Az elmaradhatatlan Tápéi búcsú
Gondolom, egyik szegedinek se kell bemutatni a tápéi búcsút. A már hagyománnyá vált búcsút, az idén felújított Búcsú téren lesz megrendezve.Tömegre vetítés a REÖK átriumában
Nem hiszem, hogy van erre világrekord kísérlet, hogy valaha is vetítettek volna a plafonról emberekre, hát még ennyire..Plafonravetítésre virradt a nap!
Nem épp rendhagyó plafonravetítésre készül az ArtStab 2009.10.01-én, 19:30-tól a REÖK-ben.Los abrazos rotos, avagy újra Almodóvar a Belvárosiban
Persze, hogy: 1. spanyol. 2. szerelmi szálak szövevénye. 3. múlt és jelen kauzális viszonya. 4. Penelopé Cruz. Ha ez mind egyezik, kijelenthetjük: hát persze, hogy Almodóvar.Made in Szeged
Szegediként sokszor érzi az ember, hogy „nem átlagos városban” él. Egyszer megtelik élettel, másszor lassan pereg az id?, nehezen múlnak a percek.Vandana - Magasztalás (dél-indiai klasszikus táncel?adás)
A Bharatanatyam indiai klasszikus színpadi tánc, leszármazottja az ?si dél-indiai templomi táncosok m?vészetének, amelyben zene, tánc, színészet, költészet és spiritualitás elválaszthatatlan egységet alkot.Harmadkor felolvasóest
A jöv? id? és Tévedés tematikákban felolvasnak: Darvasi László, Garaczi László, Háy János, Hévizi Ottó, Jónás Csaba, Kurdi Fehér János, Láng Zsolt, Mikola Gyöngyi, Podmaniczky Szilárd, Szijj Ferenc, Szilasi László.A Focus M?hely 5 korlátja
A Szegedi Focus M?hely új darabja „mai moralitás”. A moralitás allegorikus szerepl?ket felvonultató színpadi m?faj.Az olaszországi AMARCORD TÁRSULAT Szegeden
Éppen 800 esztendeje, 1209-ben kapta meg a pápai engedélyt szerzetesrend alapítására Giovanni Bernardone, a kés?bbi Assisi Szent Ferenc, ezzel vette kezdetét a ferences rend m?ködése.Pandora szelecéje a Belvárosiban
Néha-néha jól esik megpihenni egy kicsit. A 6. Moziünnepen is megnézhettük a Belvárosi moziban a filmet, ami tényleg alkalmas arra, hogy megpihenjünk kicsit, de emellett azért mégis elgondolkodtat.Mozdulj, mozdulj, mint, ha élnél ember...
...avagy Heaven Street Seven újra! Egy millió éve egyszer rég, a távoli szegedi napsütésben egy szép napon bedurrant valami.A leghangosabb tudatállapot - Vágtázó életer?
Rögtön az elején érdemes tisztázni valamit. Vhk koncertre nem zenét hallgatni megy az ember.A tojás ezer arca
A Kass Galériában tekinthet? meg október 31-ig Szutor Gabriella grafikus kiállítása. A m?vészn? bemutatott tárlata teljesen más megvilágításba helyezi, és az iparm?vészeti alkotások közé emeli a tojás formáját és anyagát.Saját bemutatók, csábító címek, 2010-ben a Dóm téren
Meglep? évaddal készül a Szegedi Szabadtéri Játékok vezet?sége a jöv? évi fesztiválra. My Fair Lady, Hair, Carmen, Dózsa, Délmagyarország cím? napilap szuperkoncertje és operettgála -ez a Szegedi Szabadtéri Játékok 2010-es m?sora.Szegedi Egyetemi Színház- Szerelmesek és Don Quijoték
Don Quijote De la Mancha figurája elevenedett meg a SZESZ el?adásában.Szegedi Paprika Fesztivál 2009
Ami Makónak a hagyma, az nekünk a paprika. Október 2.-4. között a Dugonics téren Fesztiválozhatunk, rengeteg színes programmal,a szervez?k kitettek magukért.Ricz Géza
A Szegedi Fels?városiak Civil Egyesülete szervezésében invitálunk benneteket Ricz Géza fest?m?vész,"Hazafelé" cím? kiállítására, melyet Kovács Keve üvegtervez? iparm?vész fog megnyitni.Idén még vastagabb az ?szi Kulturális Fesztivál programfüzete
Az SZTE Kulturális Irodája gondozásában megjelen? 2009-es ?szi Kulturális programfüzet ebben az évben is b?velkedik programokban. Szeged patináns élpületeit, kulturális intézményeit, egyetemi és civil szervezetek által -is- szervezett programokkal töltik fel október 1-t?l egészen az ?szi szünetig.A Pál utcai fiúk zenéltek
A JATE klubban ezen a héten hétf?n a Pál utcai fiúk zenélt. Ahelyett, hogy otthon maradtam volna, elmentem életem els? PUF koncertjére, amit ha úgy nézünk, hogy 1981-ben születtem akkor majdnem már, hogy szégyen, hogy sose voltam eddig ott, amikor zenéltek a közönségnek...Autómentes nap Szeged 2009
Európa szerte 1998 óta, szeptember 22-én a bicikliké és a tömegközlekedési eszközöké a f?szerep. Ez a nap arról szól, hogy tegyünk Földünkért azzal, hogy ne az autónkkal, hanem biciklivel, gyalog, vagy tömegközlekedési eszközökkel közelítsük meg az iskolánkat vagy munkahelyünket.Oly sokáig szerettelek -(Il y a longtemps que je t'aime)
Tizenöt évnyi börtön után Juliette visszatér a szabad világba és megpróbál beilleszkedni húga családjába.A Millenniumi Kávézó programjai a hétre
Íme a Millenniumi Kávézó eheti programjainak listája. Lassacskán náluk is beindul a megszokott élet, ezért hívunk és várunk mindenkit továbbra is ingyenes programjaikra.150 éve fotózunk Szegeden
150 éves szegedi fényképészet, melynek tiszteletére kiállítás nyílt a Fekete házban. A fotózás történeti tárlat Szeged lakóit és mindennapjait mutatja be. Az ArtStab újságírója és fotósa a héten látogatott el a helyszínre.E.t.a.p. koncert a Milleniumi Kávézóban
Szegeden járt immáron másodszor a szolnoki E.t.a.p zenekar. (Nevük hosszan: Egyre távolabb a part)Beat Dis koncert a JATE-ban
Múlt pénteken tiszteletét tette Szegeden a legdinamikusabb magyar trip-hop csapat.Magyar Teátrum - az új, színházi havilap
Magyar Teátrum címmel új országos színházi havilap jelent meg a Békés Megyei Jókai Színház gondozásában - közölte a lap f?szerkeszt?je, a színház direktora.Kendertudás Egyeteme (Bp.)
Kendertudás Egyeteme címmel indul el?adássorozat a Kendermag Egyesület szervezésében."HADARVA ÍROK"
A Balassi Intézet a „Magyar Nyelv Éve 2009“ programsorozat keretében jeligés pályázatot hirdet két kategóriában. Az els? kategória az iskolásoknak, (18 éves korig) a második a feln?tt korosztály számára szól.. Az sms ugyanis már része életünknek, erre az igazségra épít a pályázat hírdet?je lentebb.Rózsaszín sajt a Belvárosiban
A Kanadát is megjárt els? filmes rendez? Szegedre is betoppant egy rövid közönségtalálkozóra a Belvárosi moziba. Ugyan interjút sajnos már nem volt id?m készíteni vele, a filmet megnéztem. Sok mindent láttam én már a legrosszabbtól a legjobbig, de ez az alkotógárda nagyon meglepett…JUGYU egypercesek
A Szegedi Focus M?hely el?adásában játékos formában mutat betekintést Örkény István Egyperceseinek világába, ill. a groteszk furcsaságaiba. Az el?adást a frissen nyitott Jugyu Klubban hétf?n - a magyar dráma napján- tekintheti meg a nagyérdem?, ráadásul most ingyenesen.Pucks'n'Fairies koncert a Milkában
A kelta nép zenéjét örökít? banda, saját felfogásában, de ragaszkodva a tradicionális gyökerekhez, legyen az ír, breton vagy asztúriai, szeptember 19-i szombatján ad koncertet a Millenniumi Kávézó teraszán.E.T.A.P-ék újra Szegeden!
A szolnoki zenekar szeptember 18-án este Szegeden, a Millenniumi Kávézó színpadán ad koncertet, a t?lük más városban már megszokott downtempo, nujazz és a hip-hop stílusokat ötvözve. Zenéjük Különlegessége az él? hangszerek elektronikával való találkozása, melyhez fúvós,b?g?, és egy énekesn? társul...Égetett m?vészet
Szeptember 13-án nyílt meg és október els? hetéig látható a sz?regi Tömörkény István M?vel?dési Házban Sugár Ibolya és tanítványainak, a HAMMIDO M?vészeti Iskola növendékeinek közös t?zzománc kiállítása.Emiliana Torrini, a Hangfoglaló
Idén is megrendezik, immáron negyedik alkalommal Közép-Kelet-Európa legnagyobb hangszeres demonstrációját Vodafone Hangfoglalás Zenei Kiállítás és Klubfesztivál néven.Turnézik a Pet?fi rádió
A korábbi sikeres koncertkörutak után ?sszel ismét turnéra indul az MR2-Pet?fi Rádió. Az egész ?szt átkaroló rendezvény sorozat érinti Kaposrvárt, Gy?rt, Szombathelyt, Pécset, Veszprémet, Székesfehérvárt, és Debrencent.„ A KÖZÖNSÉG”
Én megrögzött táncellenes vagyok. Sosem táncolok. Tényleg. Kivéve a Russkaja-t. Egyszer?en nem bírom ki, muszáj, hogy az els? sorban ugráljak. Muszáj. Mellesleg a Russkaja nem szimplán koncertezik, a Russkaja show-t csinál. Zene, tánc, vodka, stb.Tecs?re raktam zenét
Bár jó ideig viszolyogtam a gondolattól, azonban most mégis. Íme a csatornám, ahol a még idén letölthet? bútleg megjelenéseket fogom szivárogtatni (kés?bb majd más muzsikákat is).Super 8mm - Szeged után Cambridge
A Super 8-as film élt, él, és élni fog! Alig ért véget Szegeden a fesztivál, az itteni szervez?k máris jelezték, tekingessünk Cambridge felé is.A mosolygós családnak örvendeztünk…
Igen, még mindig a SZIN-r?l! Egy kissé elmaradt, így már-már nosztalgiázó cikket, illet?leg interjút olvashattok majd itt! Akit érdekel az Irie Maffia és az, hogy mir?l beszélgettem Sena- val olvassa bátran, elmélkedjen, mosolyogjon – és akár érzékenyüljön is el, bátran - a kellemes nyárvégi emlékeken!MASZK ?szi Kollekció
Szeptember elején indul a MASZK Egyesület ?szi programsorozata az ALTERRA - Kortárs El?adóm?vészeti Központban, azaz a szegedi Régi Zsinagógában.A díjazott filmek
Vasárnappal bezárultak a fesztivál kapui, ám érdekesség még most is akad. Nézd meg a díjazott filmek listáját, ha ott voltál azért, ha nem akkor meg azért. Jöv?re pedig legyél ott, nézel?dj, vagy próbáld ki te is magad!VIII. Super 8mm Filmfesztivál Szegeden
Szeptember 9. és 13. között immáron nyolcadik alkalommal rendezték meg Szegeden a Super 8mm Filmfesztivált. Az ötnapos rendezvény egyedülálló az országban, és hihetetlenül színes programokkal találkozhatott a betér?.Az SZTE Kulturális Iroda pályázatai
A Szegedi Tudományegyetem Kulturális Irodája Egyetemi zenei, vers- és prózamondó versenyt hírdet, az egyetem nappali tagozatos hallgatói számára.Autómentes Nap
2009. szeptember 22-én, kedden Autómentes világnap lesz Szegeden is. Városunkban több helyszínes programkavalkád várja az érdekl?d?ket, a Széchenyi téren felállításra kerül? színpadnál, reggel 6 és 10 óra között a Dugonics tér-Tisza L. krt között, ahol az éhes, munkába bringázókat látják vendégül egy reggelivel.Jöv?heti programok a Millenniumiban
Kötetbemutató, táncmulatság, koncert. Ismét izgalmas hét vár ránk.Díjátadó a REÖK-ben
Szeptember 10-én negyedik alkalommal került átadásra az év képz?m?vészének járó Vinkler László Képz?m?vészeti díj.Kispendrajv, avagy a szegedi panyiga
Perovics Zoltán borult, és korábban nagy vihart keltett darabját 2009. szeptember 15-én 17:00 órától,a Grand Café mozitermében láthatja újra a szegedi közönség.10 éves a Talamba üt?együttes!
Az öt tagú üt?együttes célja immár 10 éve, hogy megszerettesse a komoly- és könnyûzenét az emberekkel, ütõs hangszerek segítségével.Pesti álom - lemezbemutató koncert
Kálloy Molnár Péter a Hrutka Róberttel készített, második nagylemezének dalait hallhatja a közönség szeptember 18-án, az IH Rendezvényközpontban.Heti programok a Millenniumiban
Megint lesz itt minden, szeptember 8-án (kedd) este 7 órától Stojši? Jovan zongorázik, szeptember 10-én este 6 órától az Ehök Sakk-klubja kezd?dik meg, majd 7 órától a teraszon Suwap koncert lesz!Jeleljünk együtt!
Kicsiny hazánk, kicsiny médiájában érdemtelenül kevés szó esik a közhasznú tevékenységet végz?, érdekvédelmi, és civil szervezetekr?l.Sting gitárosa és szerz?társa Szegeden koncertezik!
A dupla évfordulót ünnepl? IH Rendezvényközpont szeptember 26-án, szombaton este 20.00 órakor, Dominic Miller koncertjével szeretné megköszönni látogatói folyamatos érdekl?dését az IH rendezvényei iránt, és ez alakalomból 2000 ill. 2500 Ft–os, igazán „néz?barát” áron kínálják a belép?iket.Jelölve az MTV Europe Music Awardson
Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a THE KOLIN-t is jelölték a Legjobb Magyar El?adó kategóriában az MTV Europe Music Awardson!Tóth Jonatán koncert
A fiatal énekes estje 2009. szeptember 11.-én 19 órakor kezd?dik a Reök-palotában. Schubert, Josh Groban, Andrea Bocelli, és Cserháti Zsuzsa dalai egy este.Ha már minden áron „fontosbácsi”
A SZIN utolsó napján kánikulából hirtelen fordult át szélviharrá az id?, megnehezítve a fesztiválozók és a fellép? zenekarok helyzetét. Szembe libben? hajjal, és porral a fogak között faggattam, Lovasi Andrást a Kiscsillag koncertje után m?vészetér?l, önértékelésér?l.A szabadkai Népszínház Magyar Társulatának DRÁMAPÁLYÁZATA
A pályázatra vajdasági illetve vajdasági származású magyar alkotók egész estét betölt? egy vagy többfelvonásos színm?veit várjuk. Egy szerz? több munkával is részt vehet a pályázaton.1 éves a felújított IH Rendezvényközpont
Szeptember 3-án egy éves a felújított IH Rendezvényközpont.A fény harcosainak csatkiáltása:
Zombivá digitalizált világunkban egyre többen nyúlnak vissza az analóg világba.A megújulás szele, avagy egy új Balkan Fanatik
Második nap. Szegedi Ifjúsági Napok. 2009. Augusztus 28. A38 sátor. Háromnegyed hat. Igen, biztos már kitaláltátok. A Balkan Fanatik-ról van szó.Az est SZIN foltja
Minden éjjel találkozhattak a SZINez?k az ArtStab imprós játékaival, én szombat este jártam arra, hogy lássak, halljak, nevessek, játsszak…„El?z? életemben is csoda voltam”, vagyis Péterfy Bori
Ha nem érdekel a színm?vészet, hidegen hagy minden kreatív tevékenység, és még a könny?zenéb?l is csak az igénytelenebbet hallgatod, akkor is megjegyzed a nevét és a hangját. Felülmúlhatatlan karakter!Gagarin és az ? tomboló közönsége
Vagy másképpen szólva PASO a Szegedi Ifjúsági Napokon. Kissé nehéz helyzetbe kerülve, de abszolút profi zenekarként viselkedve, ahogy az Magyarország els?számú ska zenekarához illik...
Forradalomra készülvén, viharban, Kowával
Amikor a nyárzárás viharkészültség miatt még több id?t enged át az ?sznek, akkor minden jóérzés? fesztiválozó szívébe nyilall a kérdés: miért???
Extázis az A38-as sátorban
Igen, valóban elérkezett az utolsó nap! Ha az ember sokáig vár valamit (jelen esetben a SZIN-t) és az nagynehezen elérkezik valahogy mindig hihetetlenül hamar véget ér. Így voltunk mi is ezzel, tegnap éjjel a Partfürd?n, ahol még egy sör, még egy Unicum partygolyó és még egy utolsó este SZIN várt ránk és sok-sok öröm és zene és tánc, de szigorúan csak kett?ig
SZIN 3. nap
Utolsó nap, utolsó fillérekb?l vett utolsó sörök. A RE:pohár és az energiakészletek fogytán. Az elmúlt napokban egyébként kész maffia épült ki a RE:poharak visszaváltására(egy kis jövedelem kiegészítés). Jó ez mindenkinek. Nekik és a környezetnek is.
Úúúúúú Guano Apes, úúúúú
2009-es újraalakulásukkor mi sem gondoltuk volna, hogy éppen itt, szerény kis városunkban egyszer egy fesztivál keretein belül még hallhatjuk ?ket él?ben. És igen! Dinamizmus, ugrálás és a Guano Apes- szerelem. A SZIN egyik legnagyobb koncertje a befejez? napon.
Azok a Pál Utcai Fiúk
?k azokat akiket nem hagyhatunk ki egy fesztiválról sem. Igen, ?k a Pál Utcai Fiúk! A porból aranyat, a hidegb?l meleget a dalokból pedig olyan slágereket csinálnak, ami a közönség szükséglete. Az idei SZIN-en ?k is megmutatták, nem egy egyszer? bandáról van szó!
Minden szépet és jót a The Trousersr?l a SZIN-en
A The Trousers 2003-ban alakult, azóta kisebb-nagyobb tagcseréken átesve hozták el hozzánk Szegedre a banda adta érzéseket és hangulatot. A zenekar stílusát az garázsrock határozza meg, igazán egyedien kialakítva mindezt. A SZIN utolsó napján, azaz 29 –én léptek fel a Fészek Klub színpadán.
NIC FANCIULLI - elektroniku
Hangulatbomba, global és minimal ütemek robbannak az A38 sátrában a SZIN második napján. A kever?pult mögött az angol dj: Nic Fanciulli.Akik otthonosan mozognak az elektronikus zene világában, azoknak bizonyára nem ismeretlen Nic Fanciulli neve. Legtöbben James Zabielával említik egy lapon közös turnéjuk miatt, azonban az angol dj számtalan remixével, és Grammy jelölésével már bizonyította rátermettségét önállóan is. Egy rövid biográfiát itt olvashattok.
Žagar
A nagyjából definiálhatatlan stílust képez? zenekar, akik üstökösként jöttek azon hullámmal, ami hozott nekünk több különleges új színt is zenei palettánkra. Gondolj Yonderboi-ra, és gondold tovább!
Besh o drom SZIN-en
Eme napomat meghatározta az etno, aminek fontos momentuma volt a fent nevezett együttes. ?k már fogalom, pedig nem is id?sek, csupán értik és érzik, hogy mi az igaui örömzene.
Csík zenekar, Lovasival kiegészülve
Magáról a zenekarról korábbi ajánlóm sokat elárul. Lovasi Andrást azért illik legalább hírb?l ismerni, azonban, mivel egy antipatikus szinez? Hajós Andrással keverve közölte velem, hogy imádja (neki se a túlzásba vitt számú diplomája lesz a veszte) , így az alapinfókat inkább közlöm!
Nem m?anyag, gyémánt
Szép, divatos és ráadásul még olcsó is. Például egy türkizkék fülbevaló vagy egy mályvaszín?, virágos nyaklánc. Pénztárcát kímél? kiegészít?. Viszont, ha elvonatkoztatunk az ékszerekt?l, és a zenére összpontosítunk, akkor egy teljesen másképet kapunk. Varázslatos szöveget, egy érett, az egész teret betölt?, dobhártyát simogató hangot, varázslatos dallamokat. Vagyis rövidebben a Bijou zenekart.
Jamie Winchester
A csütörtöki nap éjszakáján az ? gitárpengetésének hangjaira áramlottunk a színpad elé. Nem is akarom túlspilázni: bejött neki a stílusváltás! Én speciel szerettem a Hrutka Robis id?szakot is, azonban önálló szárnypróbálgatásában sincs kivetnivaló. A kezdeti bizonytalanság nyoma is a múlté már, és egy érett, magabiztos, kiforrott dallamvilágú produkció részesei voltunk. Utána természetesen feltettem pár kérdést is.
Peet
?k azok a srácok, akiket akár a szomszéd banda elnevezéssel is illethetnénk, persze csupán a pozitív értelemben véve. Emberközeliek, barátkozni, kérdezgetni, akármely szinten spanolni és közvetlenül dumálni is hajlandóak- akár egy zúzós koncert után is.
Napra robbant…
Minden évben van a SZIN-en egy pillanat, mikor úgy érzem, hogy beindult a fogaskerék és nicsen megállás egészen vasárnapig. Az idén ez a 0. napi Napra-koncerten jött el.
Szia hogy vagy boldog állat, avagy Heaven Street Seven a SZIN nagyszínpadán
Úgy szeretjük mi ezeket a fiúkat. Állandó koncertezéseik alatt tömegeket vonznak egy-egy buli alkalmával. Az idei SZIN-en ?k is a fellép?k között voltak, hiszen ki hagyná ki a közönség kedvenc Heaven Street Sevent egy- egy fesztiválról?
A 30Y idén is aratott a SZIN -en
Ki ne ismerné ?ket? Az idei SZIN-en ismét a nagyszínpadot foglalták el maguknak, és persze a hallgatóság szívét is kicsit magukévá tették egy teljes óra erejéig. Naplementében nincs is jobb, mint a nagyszínpad els? sorában Beck Zoliékat hallgatni. Nagyon sokat így tettek!
IFS az idei SZIN-en
Filoról és Smile of Hellr?l érdemes tudni (ha eddig valaki esetleg nem ismerte volna ?ket, bár ezt kétlem), hogy 2007-ben ismerkedtek meg. Ianaa-val kiegészülve pedig létrehozták a magyar underground hip-hop formációt Szegedet képviselve. Tavalyi sikereiket megkoronázva, idén is felléptek a SZIN- színpadán, nem is kevés sikerrel.
Belmondo
Fergeteges, és hihetetlenül jó. Leginkább ezzel tudnám jellemezni ?ket. Láthattuk már ?ket Szegeden a JATE Klubban tavasszal, és most megint meglátogattak minket. És ami a legjobb, valószín?leg még jönnek ebben az évben. A Pepsi színpadon lezúzott koncertjük után nem is csoda, hogy ennyire szeretjük ?ket.
Artstab SZIN-HÁZ Imrovizációs gyakorlatok
A 0. napon megkezd?dött az Összm?vészeti tér Improvizációs színháza. Fiatal, de sokat tapasztalt színészeink Varga Norbert vezetésével a kései id?pont ellenére is kitettek magukért. eNeSZ beszámol a látottakról.
A „magyar chili”
2004 szeptemberében Gyöngyösön alakult meg az Er?s Pista. Hazánk egyik legjobb tribute zenekara ez a 4 f?s társaság, akik nem mást, mint Red Hot Chili Peppers dalokat játsszanak. Idén a SZIN 0. napján hallhattuk ?ket a Fészek Klub színpadon.
Supernem
Igazán ritkaságszámba megy ma egy olyan magyar fiatal, aki nem hallott még róluk. Nagyjából olyan eséllyel találnék ilyen valakit, mint pink hollót Üzbegisztánban…
New Generation-ASS
Számomra a szerda este nagy meglepetése és visszatérése az Anima Sound System volt. Teljesen új hangzással, a kezdeti, de még egy-két évvel ezel?tti stílustól 90%-san eltér? Animát láthattunk az A38-as hajó sátrában.
SZINes Betyárok
Kezdetét vette a második - , azaz még mindig csak a nulladik- nap a Szegedi Ifjúsági Napokon. Augusztus 26-án rengeteg jó koncertet láthattunk, hallhattunk. A hajnalig tartó mulatság legjobb és legkomolyabb „bemelegít?bulija” a hat körül kezd? Kerekes Band volt…
Jazzékiel
A dunaújvárosi, szokatlan stílusban játszó együttes a 0. napon érkezett a SZIN-re. A kora esti órákban adott koncertjük a SZOTE Klub sátorba vonzott sok embert. A pörgés után a banda egy tagját sikerült elkapnom egy rövid interjú erejéig.
Korai még…
Egy fergeteges, mindenkit megmozgató Korai Öröm koncert után újságírónk Szalai Péterrel beszélgetett. Marton András újságírónk interjúját lentebb olvashatjátok..
Doors Emlékzenekar interjú 1. rész
A Doors Emlékzenekar tagjaival, Szöll?si Gáborral és Kiss Gerg?vel beszélgettem A SZIN-en tartott koncertjük apropójából.
Prog is alive!
…aztán volt a nagy bumm, amikor is a Föld nev? bolygó homo sapiensei realizálták, hogy a tuc-tuc degradáló elnevezés lesz?kült a gyenge képességekkel laptopról kever? elbutult lények „m?vei”re. Ezt bebizonyítandó a Prog is alive elnevezés? megmozdulás a SZIN kebelén is tombolt. Kihagyhatatlannak tekintve itt indítottam az idei masszív bulizást a koncerteken tombolás után.
Megemlékezés a Doors-ról, Menszátorékkal
Tegnap este, ha valaki a Belváros híd, pontosabban a Partfürd? felé sétált olyan tíz körül könnyen meglehet, hogy Doors számokat hallott él?ben, hisz a Woodstock Remember Stagen a Doors emlékzenekar játszott, megalapozva ezzel az egész SZIN hangulatát…
Az a bizonyos mínuszegyedik
És igen! Végre a visszaszámlálás a végéhez közeledett…és felvirradt a nagy nap. Az a bizonyos, amivel kezdetét veszi a Szegedi Ifjúsági Napok, ismét, 2009-ben. Augusztus 25-29-ig. A nyár utolsó nagy bulija!
Zenészek vagyunk, nagy Z-vel
Héj 69, avagy a SZIN multidéz? woodstocki utazásra hívta a bérleteseket a -1. napon. A rendezvény kapcsán újságírónk Garda Zsuzsával, a Janis Joplin emlékzenekar énekesn?jével beszélgetett.
Velünk táncolt
Nyolc óra. A színpadon öten állnak, a hölgy a mikrofonját állítja. Húsz perce még csak nagyon kevés embert lehetett látni a környéken, de mikor elkezdik a gitárokat hangolni, egyre többen jönnek, és kisvártatva már ül?helyet se lehet találni. Ez sok fiatalt nem zavar, a színpad el?tt a f?ben ülnek, dohányoznak, isznak, tiszta Woodstock fíling.
Prog is alive! SZIN szerda
Ez a parti- sorozat azért jött létre, hogy a kétked?k arcába csapja a mélyláda ütemein szálló üzenetet: élt, él, és élni fog! Nem Lenin, nem is Elvis a mai f?szerepl?nk, hanem a progresszív zene.
BommBomm 12 a Duna Party-nál (Bp.)
Négyen újra nekiállunk, már vigyázva magunkra, összegy?lünk és összeboronáljuk stílusdefiníciókon átível?, ritmusokkal, dallamokkal megfelel? mennyiségben ellátott zenéinket.... 2009 aug. 28-án, a Duna Party XI. kerület, Hunyadi János út 162-es cím alatt.
Nekünk a SZIN
Már csak néhány nap és kezdetét veszi a SZIN, a nyár utolsó fesztiválja. Természetesen szó sincs itt nyársiratásról. Hüpp-hüpp zsepivel a fiókba, el? a felfújható matracot, ponyvát, hálózsákot, és készüljetek fel a nyár egyik legnagyobb bulijára. Ebben újságíróink is segítségetekre lesznek, akik néhány zenekart kiemelve szemezgetnek a tengernyi fellép? közül.
Esélyek kertje a SZIN-en
Az Esélyek Háza Szeged a korábbi évekhez hasonlóan idén is külön programhelyszínnel jelentkezik a Szegedi Ifjúsági Napokon. Minden napra készülnek egy kiemelt témakörrel, ehhez kapcsolódó alkalmi programokkal (b?nmegel?zés, fogyatékosság, drogprevenció és roma kultúra).
Rekordot dönt az Elisabeth a Dóm téren
Újra látható a Szabadtéri Játékokon Lévay Szilveszter és Michael Kunze musicalje, mely KERO® rendezésében el?ször 13 esztendeje aratott sikert. A Szegedi Szabadtéri Játékok és a Budapesti Operettszínház koprodukciója 5 alkalommal tekinthet? meg a Dóm téren.
Ó, ha én is haláltáncos lehetnék…
Vannak olyan pillanatok az ember életében, amikor hirtelen egy pillanatra visszatér a gyermekkora. Így volt ez velem és az Elisabeth musicallel is, melyet újra m?sorára t?zött a Szegedi Szabadtéri Játékok. (Galériá a II. szereposztás próbája alatt készült!)
F*ck you.. -avagy hazai sztárok a meleggy?lölet ellen
Pár hete került fel a youtube-ra az a videoklip, amelyben számos magyar színész, író és egy televíziós foglal állást a meleggy?lölet ellen. Tulajdonképpen ez már egy meglév? nemzetközi mozgalom, amely Lily Allen "Fuck you" cím? számának hatására jött létre külföldön. A magyar ötlet kivitelezése pedig Pels?czy Rékától a Katona József Színház színészn?jét?l származik.
Különleges utcaszínház a Szigeten
Mikor az utcaszínházhoz keveredünk, bolyongásaink során, mintha egy másik világba érkeznénk, egy varázslatos, káprázatos környezetbe. A Nagy Utcaszínházak legjellemz?bb tulajdonságai, hogy a produkciókat kifejezetten utcára, térre, a szabad ég alá tervezték, kihasználva a hely speciális természeti és építészeti adottságait.
Már csak 15-öt alszunk a SZIN-ig!
Még 16 nap és megnyitja kapuit a Szegedi Ifjúsági Napok. a Szegedi Partfürd?n! Ökotudatosan, Woodstockosan, -1. naposan, re:poharasan, SZINesen... Minderr?l az Artstab stábja is beszámol majd, napi több beszámolóval, illetve interjúkkal! Kis ízelít? a fellép?kr?l csak szinez?knek!
Elisabeth – Egy legendás el?adás tér vissza
1996-ban a szegedi csillagtet?s deszkákon láthatta el?ször a hazai közönség a világhír?, magyar származású zeneszerz?, Lévay Szilveszter és a Grammy-díjas Michael Kunze darabját. Az Elisabeth azóta hatalmas nemzetközi sikerrel hódít a világban.
Al Di Meola Esztergomban
Al Di Meola immár 25 éve a porondon, a világ legjobb gitárosai közt tartják számon: munkásságát Grammy-díjjal is elismerték, és a rangos Guitar Magazine is számtalanszor ítélte már oda számára a „Világ legjobb gitárosa” címet. Stílusának sokszín?sége latin salsától a spanyol flamencoig, tangóitól a contemporary és fúziós jazz irányzatokig terjed. Augusztus 16-án az Esztergomi Bazilika látja vendégül.
Re:pohár, sörkollektor, zöld rend?rség
A fenntartható fesztiválozás honi népszer?sítésének élharcos fesztiválján, a Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN) idén már a sört - mint megannyi európai fesztiválon – visszaváltható, ún. Re:pohárból ihatják a fesztiválozók. De lesz ökoteregetés, zöld rend?rség, komposzt étkészlet, ökolábnyom mérés, fair trade kávézó, riksataxi is.
Ez történt júniusban: Férfi és N? koncert
Mindenek kezdete és vége…
Básti Juli, Udvaros Dorottya, Cserhalmi György és Kulka János: Két férfi és két n?, s?t négy utánozhatatlan színm?vész, akik ugyan a megszokottól eltér? közegben mondják el dalban, hogy ki is a Férfi és ki a N? és milyen kettejük együtt létezése.
„You bleed just to know you’re alive”
Nem ismertem még olyan színházkedvel? egyént, akinek ha kimondtam egy bizonyos nevet, ne ujjongott volna örömében, hogy jaj de jó. Lássuk be, azért az ilyen m?vészb?l nem akad egy-egy minden sarokra. Ez a bizonyos személy, akit említettem nem más, mint Ivo Dimchev.
Hamlet-illúziók
A sokoldalú Menszátor Héresz Attila az elmúlt év osztatlan sikere után újabb darabbal rukkolt el? a Thealteren .A Maszk Egyesület kérte fel a m?vészt, hogy az idei fesztiválra hozzon egy új darabot, a 2009-es kulcsszó; az illúzió köré felépítve az el?adást.
Frenák Pál Társulata Szegeden - Trace és Mennono a Thealteren
A 2009-es Thealter programokat böngészve azt hiszem igen sokunk szeme felcsillant, amikor megpillantottuk Frenák Pál nevét. Valóban sokat váratott magára, de végre hozzánk is elérkezett!
Mozgástréning küls?s szemmel
Az idei Thealter kísér?programjaként két különböz? mozgástréningen is részt vehettek az érdekl?dök. Mindkét tréning egy-egy munkabemutatóval zárult, melyeket július 25-én a Fai Fai társulat el?adása után nézhettek meg az érdekl?dök a Jateban.
Goulasch Exotica interjú
A Goulasch Exotica egy vadiúj gyöngyszem a magyar zenei életben. Népzenét játszanak, világzenét, játszanak, elektronikus zenét játszanak, mindent játszanak, hatalmas sikerrel. Célok, sikerek, tervek: a zenekarral még Baján buliztunk együtt.
UFO invázió – Thealter illúzió?
Sétálsz az Árpád téren és egyszer csak ott van. Oda kell menned, meg kell érintened, hogy elhidd: „Igen! Megérkeztek végre! A Föld csak egy azon bolygók közül ahol élet van!” Legalábbis erre enged következtetni az a fém kocka, ami szerves része a Ljud csoport produkciójához, melyet a Thealter keretein belül láthattunk.
Mozgástréningek Thealter módra
Az idei Thealter fesztiválon egy a tavalyinál sokkal tejesebb fizikai és mozgástréningen vehettek részt az érdekl?dök. A tréningvezet?k csapata is b?vült.
Egy csapásra két legyet Szigetkarszalaggal
Az idén a múzeumokra is kiterjed a Sziget hatásköre. Ezután már nem csak a Cökxpôn Ambient Kertben tudod energiádat, aurádat feltölteni, hanem kultúrával is eltelít?dhetsz a kiemelt múzeumokban. Csak legyen a csuklódon egy sértetlen heti vagy napi karszalag, és fél áron juthatsz be a lentebb felsorolt intézmények kiállításaira.
Calexico
Sziget augusztus 12. Világzenei Nagyszínpad 21:30
Ha még nem pörögtetek rá kell?képpen, akkor egy kis adag infó a nálunk kevéssé, máshol agyonhallgatott együttesr?l., ugyanis egy igazi zenei különlegesség érkezik augusztus 12-én, szerdán a Szigetre.
Pankrátor az Oscarért
Darren Aronofsky, A pankrátor. A címb?l kiindulva kicsit félve ültem be a Belvárosi Mozi termébe, de mást kaptam, mint amire vártam.
ZARE a Szigeten
Megakoncertek a Sziget Nulladik Napján - 2009. augusztus 11.
A Sziget Fesztivál nulladik napján a Nagyszínpadon fellép? m?vészek a rasszizmus elleni küzdelemnek szentelik el?adásukat. Hazai és külföldi el?adók együttesen demonstrálják majd a "Zene a Rasszizmus Ellen" (ZARE) zászlaja alatt, hogy elítélik a rasszizmust és támogatják a toleranciát.
Lily Allen
SZIGET - Augusztus 12. Nagyszínpad 21:30
Berobbant a köztudatba retrós kislányos stílussal, mostanra Winehouse- imitátorként is ismerhetjük: ? az a gülüszem?, nyafogós, durva akcentussal énekl? „celeb”, akiért a High School Musical-en és Hannah Montana-n kívül minden 8 és16 év közötti kislány rajong. Lily Allen személyesen a Szigeten!
Engem elfelejtettek táncba vinni
Thealter fesztivál - JESZ: Körtánc
A Thealter fesztiválon, sikerült megnéznem a JESZ(Janus Egyetemi Színház, Pécs) Körtánc cím? darabját. Nem mondom volt némi bökken? és nem pici bökken? a darabbal kapcsolatban.
P.Mobil album a piacon!
P.Mobil-ék elszánt hívei tizenegy éves kényszer? lemezböjt után, végre konkrét fizikai valóságában is kézbe vehetik, lejátszójukba tehetik (akár többször is) az idén negyvenedik jubileumát ül? veterán hard-rock társulat vadonatúj albumát. A Kutyából szalonnát után tehát itt az újabb harapás..
Szinetár Szabadtéri jubileuma
Éppen ötven éve rendezett el?ször Szinetár Miklós a szegedi Dóm téren, melynek alkalmából a szombati Turandot el?adás el?tt, a színpadon köszöntötték, egy nappal a János vitéz bemutatásának jubileuma el?tt. Szinetár Szegedet élete fontos városának nevezte: számos el?adást vitt színre a Szabadtérin.
M?helyMunkaLand
Idén rendezik meg második alkalommal a Thealter keretein belül a Maszkaland összm?vészeti tábort. A foglalkozássorozat vezet?it kérdeztük a m?helyeikben folyó munkáról, és az idei fesztivál vezérfonaláról, az illúzióról.
„Ez csak egy film…”
Július 23.-án 0 óra 1 perckor nálunk is útjára indult a legújabb Harry Potter film. Bekukkantottunk hát a Belvárosi mozi jó kései (vagy épp korai, kinek mi tetszik) el?adására, hogy megtudjuk, mit sikerült belepakolni ebbe a 154 percbe.
XIX. Végvári Esték Gyulán
A Végvári Esték Gyula idegenforgalmi attrakciója, a Dél-Alföld egyik legnagyobb nyári rendezvénye, mely idén július 24-26 között kerül megrendezésre. Az estéket egyedivé teszi a helyszín varázsa, a középkori vár természetes díszletként is szolgáló ódon falai. Reggelt?l az éj beálltáig látványos programok közül válogathat a Nagyérdem?.
Milka terazzia
Ígéretes programajánlóval jelentkezik le ezen a héten is a Millenniumi Kávéház kitelepült terasza... A már jól megszokott keddi zongoraestek mellett jazz-el, countryval , Salsa és latin dallamokkal, táncházzal és nosztalgia esttel várják a kikapcsolódásra vágyókat..
Woodstockra emlékeznek a SZINesek
Jimy Hendrix, Janis Joplin és a The Doors dallamai is felcsendülnek egy-egy koncert erejéig az idei – immár ötnaposra b?vült - Szegedi Ifjúsági Napokon. Hazánk legnagyobb hagyományokkal rendelkez? fesztiválja a most 40 éves Woodstockra emlékezik...
Pete Tong, az istencsászár, a New Generation
SZIGET - Augusztus 13. Burn Party Aréna 01:30
Ez az a név, amivel mindent el lehet adni, még egy süket lemezlovasról szóló filmet is az ? nevével címeztek meg… no comment! Igen, büszkén vállalt fogyasztói társadalmunkban ? az a termék, amit érdemes legalább egyszer kipróbálni, mert nagyon tud a srác! Gyertek el a Szigetre, ott randizunk vele!
Priszcilla már most Szigetel
Természetesen hivatásos parti-beszámolónk a diploma megszerzése után nem szeg?dött el szakmunkásnak, és lentebb nem a habarcsolás és a malter esztétikai szépségér?l fog nektek szakértekezni. Hanem a hátrelév? pár hétben egy kis segítséget nyújt, hogy könnyebben eligazodjatok a Szigetfesztivál programdzsungelében. Els? tippje az augusztus 13-án, a Nagyszínpadon 21:30-kor fellép? Fatboy Slim.
ArtStab interjú Péterfy Borival
Az sokszín? énekesn?vel az EFOTT-on beszélgettünk, a dalokról, a közönségr?l, színházról, zenér?l, történetekr?l, és a m?vészetr?l, a következ? albumról, klipr?l, és mindenfélér?l. Lássátok!
MASZKALANDON jártam...
Hát kék ibolyát nem láttam, de láttam viszont boldog és vidám gyerekeket, játékot, hangulatot, és varázst, ami a Thealter fesztivál gyermektáborát igazán maszkalandozóssá teszi. Ifjú tehetségek a köbön: rövid beszámoló a Maszkalandról
Látogatói rekord a bajai EFOTT-on!
64 ezren szórakoztak a Pet?fi-szigeten megrendezett hallgatói fesztiválon. Az EFOTT népszer?sége töretlen, az utóbbi három évben Debrecenben, Dunaújvárosban és idén Baján is látogatottsági csúcsot döntött a fesztivál... Ottlétünk alatti beszámolóinkat az oldalon olvashatjátok!
THEALTER International - Szabad Színházak Nemzetközi Találkozója
Az 1991-ben alapított THEALTER International - Szabad Színházak Nemzetközi Találkozója mára a hazai színházi élet egyik legrangosabb, nemzetközi viszonylatban is jegyzett, összm?vészeti eseménnyé b?vült fesztiváljállá vált, ahol a színházi el?adások kínálatát kiállítások, koncertek, szabadtéri és gyermekprogramok egészítik ki.
Három új kiállítás a REÖK-ben
Két nap alatt három új kiállítás nyílt a REÖK-ben. Csernus Tibor tárlatát, Gyarmathy Tihamér és Pauer Gyula kiállítását valamint a Levendel Gy?jteményt mutatja be a kiállítóház. A Szegedi Szabadtéri Játékok el?adásaira szóló jegyekkel ingyenesen látogathatóak a kiállítások, így a két legjelent?sebb szegedi m?vészeti esemény összekapcsolódik.
Suzanne Vega a Gödör Teraszon
Július 25-én , az amerikai folk, neofolk n?i képvisel?je látogat Magyarországra. A történetmesél?s urbánus folk kultusza hazánkban elmaradt, ennek a szerepét inkább üzenget?s rébuszfolk, a polbeat és kés?bb a lakótelepi blues váltotta fel. De azért az ikonikus figurák neve ismer?sen cseng, és így Susanne Vega-é is. Az énekesn? a Gödörklub teraszén lép fel, el?tte pedig a dalszerz? énekes gitáros Dévényi Ádám játszik. Kapunyitás 19:00-kor.
Cigányszerelem közönségtalálkozó - Bodrogi nélkül
Megvolt az utolsó Cigányszerelem közönségtalálkozó szerdán, ahol els? sorban a koreográfusoké volt a f?szerep. A beszélgetés egyetlen hiányossága Bodrogi Gyula volt, aki nem tudott eljönni.
Férfi és N? - Villáminterjú Cserhalmi Györggyel
És rögtön kett? mindegyikb?l. Két pár próbált elmesélni mindent, ami egy férfi és egy n? között megtörténhet. Vagy megtörtént. Vagy jó lenne, ha megtörténne.
Veszprémben a Firewater
Már egy napja elárasztották az utcazenészek Veszprém városát, ugyanis tegnap óta, július 15-t?l elkezd?dött a Veszprémi Utcazene Fesztivál. Fontos információ, hogy a mai napon, a Pannon Egyetem színpadon m?sorváltozás történt, a két koncert id?pontja megcserél?dött. És a fesztivál honlapjára rendszeresen kattintgatók már részesülhettek a hatalmas meglepetésben, vasárnap a fesztivál zárókoncertjeként, 01:00-kor fellép a Firewater az Expresszóban. A részletes, teljes program itt.
MTV ICON - Edda
MTV ICON - Edda július 25-én a siófoki CokeClub-on.
Korszakos rock slágerek, szigorúan nem csak rock el?adóktól, hanem a legmen?bb mai zenekarok tolmácsolásában. Itt lesz Ganxsta Zolee, a Belmondo, a Back II Black, Váci Eszter Quartett, Supernem. Két színpadon szinkronban zajló szabadtéri el?adás. Egyedi, megismételhetetlen koncertélmény egy terpeszre a Balaton parttól.
54 forint egy koncert a SZIN-en
Ki gondolná, hogy a válsággal sújtott gazdasági helyzetben Gabriella Cilmit, Macy Grayt vagy akár a Guano Apest koncertenként 54 forintért meg lehet nézni! A Szegedi Ifjúsági Napok még július 19-ig átvállalja az Áfa-növekedés különbségét, utána már egy koncert 63 forint lesz.
Béjart Ballet Szegeden
Megérkezett a világhír? Béjart Ballet Lausanne társulata Magyarországra. Gil Roman m?vészeti vezet?, Maurice Béjart szellemi örököse szép kihívásnak nevezte, hogy egy olyan különleges helyszínen adhatják el? a Szerelemtáncot, mint a Szegedi Szabadtéri Játékok csillagtet?s színpada. Az együttes szerdától próbál a Szegedi Kortárs Balett termében, majd a Dóm téren, az el?adások július 17-én és 18-án lesznek.
„A Gyöngyhajú lány egy kissé már koros…” – közel 12 ezren az OMEGÁN!
Az EFOTT els? napján elsöpr? sikert aratott az OMEGA koncertje – közel 12 ezren láthatták a zenekar produkcióját. A tagoknak nem volt különleges igényük, azon kívül, hogy a legkorszer?bb és legprofibb színpadtechnikát kérték a szervez?kt?l a legtökéletesebb produkció érdekében.
EFOTT 0. nap
Megérkeztünk az EFOTT-ra, sátort verünk, melegünk van, Kozelt iszunk, körbenézünk, látunk, s hallunk, kattintunk, és beszélünk egy kicsit mi is iszunk, tömegelünk, táncolunk, és mosolygunk. Rövid összefoglalás az EFOTT 0. napjáról.
Bemelegítés.
FEJEZETEK A RÁCJÁRÁSOK TÖRTÉNETÉB?L
2009. július 14-én, kedden este 6 órától a Millenniumi Kávéházban kerül bemutatásra Délvidéki S. Atilla: Fejezetek a Rácjárások történetéb?l cím? kötete.A könyv a Délvidék történelmének elhallgatott fehér és fekete foltjairól, az 1848/49-es rácjárásokról, máig cáfolatlan magyarellenes rágalmakról, a koholt Kossuth-legendáról, a térség valódi nemzetiségi összetételér?l kíván átfogó képet nyújtani.
SZÍNHÁZ? - Metanoia Artopédia
Kispendrajv, avagy a szegedi panyiga (+ egy fókavadász-imitátor) 2009. július 23, 24 és 25-én, 24:00-tól a szegedi Grand Café-ban. A Perovics Zoltán által rendezett performansz színterén az Artopéd szül?szobában olyan nevek közrem?ködnek, mint Erlauer Balázs, Gál Emese, Manga Dániel, és Petró Annamari.
A tizenhetedik te magad légy!
Nyírbátor kaput nyitott: tizenhetedik alkalommal fogadja, várja, látja vendégül az utcaszínházasok legjavát. Pénteken délután hatkor a csep?rágók lábra kaptak, a zenészek fújtak s ütöttek: a fesztiválnyitó zajos felvonulás közben kiderült, hogy a fesztivál bolondja, – civilben m?vészeti vezet? – veszi át a város kulcsát. ?rzi azt vasárnap éjfélig, megnevetteti Nyírbátor lakóit és vendégeit.
Priszcilla elköszön
Nyár van nyár, röpke darázs száll a sörre, zümmög százezer ember a sátor tájékán. Mindenki fesztiválozik, nyaral és élvezi a diáklét egyik kiváltságát, a nyári szünetet. Ez alól Priszcilla sem kivétel. Írásában most elköszön t?letek, és a nyár végéig szünetelteti a partikról, koncertekr?l szóló vitriolos beszámolóit. De azért ne hagyjátok kattintás nélkül a pARTy-beszámolót a nyár alatt sem, mert Priszcilla azt ígéri, hogy ez id? közben is meglep benneteket pár cikkel.
Jim Morrison est a Várjátékokon
Július 11-én a Szegedi Várjátékokn tekinthetitek meg Varga Norbert rendezésében az Érzékelés kapui - Irodalomhoz közeli estet. Viszont most nem egy életutat kísérhetünk végig, a sikert?l a majdnem törvényszer? elnincstelenedésig, hanem egy kor szellemiségét egy kapcsolatrendszeren keresztül. Indulatok, édes nihil, visszafordíthatatlan sorsok. Lépj be te is ma este, 22:00-kor az Érzékelés kapuin.
Novellaest -férfiról és n?r?l
Ma este a milleniumi káváházban egyáltalán nem hagyományos felolvasóest fogja kezdetét venni 20:30-tól. A dolog lényege, hogy egy kortárs szegedi novellaíró ember novelláit mutassuk be, úgy, hogy a szöveg olvasva van,de színházi elemek, szituációk és helyzetek er?sítik a szöveg mondanivalóját.Csak hát novellákról van szó, és a novellának mint olyannak a célját és m?faját is szeretnénk megtartani.
Nyílzápor 1800 nyíllal
Minden eddiginél több íjász, minden eddiginél több vendég, minden eddiginél több rekordkísérlet – ez jellemezte az idei, immár harmadik Íjásztalálkozót Ópusztaszeren. A magyar íjászat ma már nemzetközi ünnepére érkeztek vendégek Iránból, Indiából, Mongóliából, Kazahsztánból, Romániából és például Németországból is.
Cigányszerelem Béres módra
Július 3-án nyílt a Szegedi Szabadtéri Játékok, melynek nyitóel?adásaként idén Lehár Ferenc, Cigányszerelem cím? operai igény? m?vét mutatták be. Az operettet a publikum a hónapban még július 4-én, 10-én és 11-én is láthatja. A nagyszabású produkcióról ottjártunkkor kiderült, miért 80 millió forintos költségvetéssel készült el...
Hangolódunk a SZIN-re!
Gabriella Cilmi, Macy Gray, Tankcsapda, Evil Nine, Black Sun Empire, dj Spiller, Kispál és a Borz, Dealadap. Csak néhány név a Szegedi Ifjúsági Napok több, mint 200 fellép?je közül. A legnagyobb nyárzáró buli idén is az Újszegedi Partfürd?n várja látogatóit aug. 26-tól 30-ig.
Veszprémi Utcazene Fesztivál 2009
Idén is megtartják a Veszprémi Utcazene Fesztivált július 15-18 között. Ebben az évben kicsit kevesebb külföldi sztárzenekarral találkozhatunk, de annál több együttessel a hazai élvonalból. Így panaszkodni egyáltalán nem lehet okunk. Természetesen minden nap 15:00 órától egészen 20:30-ig a kiválasztott zenekarok lépnek fel és versengenek a néz?k és a szakmai zs?ri kegyeiért a kisebb színpadokon. A legnépszer?bb zenekar egy millió forint pénzdíjazásban részesül.
Völgytalálka Vigántpetend
Köztudott, hogy a Kapolcs szervez?i idén "szüneteltetik" a M?vészetek Völgyét., azonban az idén is lesznek programok, a völgyfalvak önállóan vágtak bele a fesztiválcsinálásba. Szervez?cégeket kerestek, amelyek képesek megszervezni és levezényelni egy olyan kaliber? eseménysort, mint amit a község alkói és az idelátogatók az elmúlt években megszoktak...
Acélszobrok a Dóm téren
A VI. Kecskeméti Acélszobrászati Szimpozion nemzetközi acél- és fémszobrászati alkotótábor kiállításának a megnyitója lesz a Dóm téren július 7-én délel?tt 10 órakor. A kiállítást megnyitja Nagy T. Katalin m?vészettörténész. Zenével közrem?ködik az Úzgin ?ver. A kiállítás a Szegedi Szabadtéri Játékok kísér? rendezvénye.
ETNOGÖDÖR - Fabula Rasa és Egy Kiss Erzsi Zene
A Gödör Klub etno koncertsorozatának következ? programjaként a július 10-én pénteken a Fabula Rasa és az Egy Kiss Erzsi Zene lép fel. A koncertek 20:00-kor kezd?dnek és ahogy már megszokhattuk, a belépés ingyenes.
Harry Potter és a Félvér Herceg premier vetítés a Belvárosiban
Július 23-án, 0 óra 1 perckor a Harry Potter széria hatodik része, a Harry Potter és a Félvér Herceg Premier vetítésére kerül sor a Belvárosi Moziban. Az izgalmak és csodák mellett meglepetésekre is lehet számítani.
MTV ICON - Demjén
Összesen 24 Demjén sláger lesz hallható a legkülönfélébb feldolgozásokban az idei második Coke Club – MTV Icon koncerten. Néhány el?adó: Korda György & Andrew J, Somló Tamás, Irie Maffia, Csík Zenekar. Ezúttal is szokatlan együttm?ködések, egyszeri megoldások, igazi örömzene várható a nagyszabású, él?ben mindössze egyetlen este látható koncertt?l.
EGY VÁROS = EGY FILMFESZTIVÁL
Kevesen tudnak róla, hogy alig 400 km-re Budapestt?l immáron nyolcadik éve rendeznek rangos nemzetközi filmfesztivált, amely az egész várost megmozgatja. Alább olvasható Nagy Ádám beszámolója a Kolozsváron megrendezett Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválról (TIFF)2009.05.29-06.07.
Vasárnap bezár a Mindenség modellje (MODEM, Bp.)
Már csak a hét végéig látható a Mindenség modellje cím? kiállítás a Modemben. A Debrecenben megrendezett els? magyar kortárs templomépítészeti tárlat ötvenegy, az elmúlt fél évszázadban épült templomot mutat be úgy, hogy közben a kiállítótér maga is a templomok hangulatát idézi.
Tilos Summer Jam
A pestiek már megszokhatták, hogy Tilosék folyton ügyködnek valamin, nyári partisorozatuk keretében lemezlovasok vs. jazz muzsikusok harcolnak a porondon, minden szombaton! A helyszín a Budapest Jazz Club (1088 Budapest, VIII. ker. Múzeum utca 7.)
A New York-i Metropolitan a szegedi Belvárosi moziban
Egy fantasztikus este emlékéb?l született az ötlet: 2003-ban David Bowie londoni koncertjét 20 ország 88 mozijában vetítették él?ben. Ami m?ködött a könny?zenében, miért ne m?ködne az operában is? – gondolta Julie Borchard-Young, aki ma a The Met – Live in HD nemzetközi igazgatója. A kifejezés, „The Met – Live in HD” bombaként robbant, amikor három évvel ezel?tt el?ször megjelent a köztudatban.
III. Magyar Íjászünnep
„Nyílzápor-2009” névvel kerül harmadjára is megrendezésre, a már hagyományt teremt? Nemzetközi íjásztalálkozó, melynek idén is az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark ad majd otthont. Az el?készületek, már július 1-el megkezd?dnek, a sokadalmat azonban csak 4-ére várják az alábbi programokkal.
XVII. Szárnyas Sárkány Hete Nemzetközi Utcaszínházi Fesztivál
Idén is megrendezésre kerül Nyírbátorban a XVII. Szárnyas Sárkány Hete Nemzetközi Utcaszínházi Fesztivál. A háromnapos rendezvényen a színházi programokon kívül kézm?ves foglalkozások és vásár várja az odalátogatókat. Els? nap a Focus m?hely is részt vesz a fesztiválon a Sárkányos udvar tornatermében a Light magyar mix-szel.
Diszkréten élvezz Szegeden!
Fogj egy partfischt, és akár kényszer? mosollyal járj egy tangót a július 4-én a Garabonciácziás Borozóban! Természetesen nem táncoktatásra invitálunk titeket, f?leg nem a Garaboncziásba, hanem a MAnökken ProlEtarZ szegedi koncertjére. Igaz el?tte nap már levezetik a feszültséget az Am/ fesztiválon, de nem kell megijedni, mindenki diszkréten a tet?fokon fog hágni, a hangulattal együtt már este 20:00-tól.
Am/ fesztivál a Gödör Klubban
Július 3-án Amper fesztivál lesz a Gödör klubban. Fellép a Técs?i Banda, a Manökken ProletarZ, a Kelet-Nyugat és a The Carbonfools. A koncertek után a zenét Dj. Onoff szolgáltatja. A koncertek este 19:00 órától kezd?d?nek, a belépés díjtalan.
Moby is Michael Jacksont gyászolja...
Talán lassan mindenki felfogja, hogy mi is történt Michael Jacksonnal, de els?re Moby sem hitte el a szörny? tragédiát. Egy fesztivál közepén tudta meg a hírt, amit addig kacsának tartott, ameddig a saját szemével nem látta a Google f? híre között.
Els? lemezén dolgozik a Bogoz
A Bogoz zenekar nagy er?kkel dolgozik els? lemezén. Az els? három számot máris meghallgathatják, letölthetik és elajándékozhatják a rajongók a oldalukról. A slágergyanús dalok szerz?je Csé, akit a beatles.dev formációból már ismerhet a közönség. Ezúttal saját projecttel, a bogoz zenekarral igyekszik meghódítani a jó zenére éhes hallgatóságot.
Újra Thealter fesztivál
Tizenkilencedik alkalommal rendezik meg Szegeden a Thealter Fesztivált, amely Magyarország egyetlen évente jelentkez? nemzetközi színházi szemléje; a rendezvény idei alcíme: az illúzió.
A szabadkai Népszínház Magyar Társulatának sikerei
A szabadkaiak ismét sikeres évadot tudhatnak maguk mögött. Az idei POSZT-on többek között a Thália Színház különdíjával is jutalmazott társulat sikereib?l szemezgetünk.
Control
Egy felkavaró film, mely Ian Kevin Curtis, a Joy Division énekesének tragikus halálát dolgozza fel, igen hiteles módon. A rajongók sokat vártak már a Control-ra, és június végén a szegedi közönség is részese lehetett Curtis tragikus életútjának, a Belvárosi Moziban.
Orvostanhallgató az idei Faludy-díjas
Lázár Bence András orvostanhallgató vehette át idén a Szegedi Egyetemen a Faludy-díjat; a húszéves költ? a fiatal írótehetségeket jutalmazó elismerés történetében az els? díjazott, aki nem bölcsészként tanul az intézményben - mondta a szerdai ünnepségen a díjat odaítél? kuratórium vezet?je.
Nem csak a néz?térr?l, sokkal közelebbr?l
Idén is közelebbr?l megismerkedhetünk, találkozhatunk a Szegedi Szabadtéri Játékok színészeivel, m?vészeivel a Reök-palotában. Az intézmény ingyenesen látogatható közönségtalálkozókra invitálja az érdekl?d?ket. Az elkövetkez? alkalommal, július 1-jén a Cigányszerelem szerepl?i, Bodrogi Gyula, Kiss B. Atilla, Frankó Tünde vesznek részt a beszélgetésen.
Gyerünk a moziba be!
A hétvégén most még inkább érdemes bemenni a Belvárosi Moziba. Június 26-tól 28-ig ugyanis majdnem fél áron mozizhatunk a Balázs Béla és a Cs?ke József termekben. A rendezvény lassan hagyománnyá válik, hiszen nem ez az els? alaklom, hogy városunk filmszínháza „el? MoziÜnnepet” tart. Engedelmeskedjünk a felhívásnak, és péntekt?l menjünk a moziba be!
Fishing on Orf? 2009 - Az alterfeszt!
Mindenki aki számít, és aki nem!
Hosszú és részletes beszámolómat ott kezdeném, hogy soha nem gondoltam volna, hogy ez lehetséges! Magyarország egyik legkisebb, ugyanakkor legszebb zugában, egy mesterséges, gyönyör? tó mellett éjszakákat bulizni át, miközben a fejemben cseng az egyik legkreatívabb, alternatív szövegek egyike. Ezt mi sem gondoltuk igazán. Dehogynem!
ArtStab média tábor
Szuper kikapcsolási lehet?séggel, valamint szerkeszt?ségi látogatások élményeivel lehetnek gazdagabbak azok a fiatalok, akik jelentkeznek a július 13-17-között megrendezésre kerül? ArtStab Média táborban. Az egy hétben a helyi médiumokat látogatjuk körbe, valamint rádiós m?sorvezetést, újságírást és televíziós riportkészítést tanulhatnak majd.
MASZKALAND 2009
A 19 éves THEALTER nemzetközi színházi fesztivál ebben az évben is szeretettel várja az érdekl?d? 10-15 éves gyerekeket és 16-18 és fiatalokat MASZKALAND elnevezés? gyerek- és ifjúsági szigetére. Július 20-26. között 5 kreatív alkotóm?hely, színházi el?adások, koncertek, filmek, számtalan meglepetés, izgalom és vidám hangulat várja a fiatalokat az illúzió jegyében.
Férfi és N? – Koncert négy színészre és zenekarra
Itt most nem lesz Eldorádó, se a Levél a N?véremnek és még Szamócát sem majszolhattok. Ehelyett viszont hallhattok legendás dalokat, legendás színészek tolmácsolásában. Ugyanis június 23-án 19:00-kor Dés László és Bereményi Géza dalait énekli Básti Juli Udvaros Dorottya, Kulka János és Cserhalmi György. Az el?adást Bereményi Géza rendezi.
SZIN-kópa
Örömmel értesítünk mindenkit, hogy a SZIN honlapján már megtalálható a 2009-es SZIN programja. Lehet nézegetni, véleményt nyilvánítani, elgondolkodni és jegyet venni. Ez utóbbi még egy hónapig kedvezményes, mármint a bérlet, ugyanis júl. 19-ig 12000 Ft, utána már 14100 Ft-ba kerül.
Priszcilla a Múzeumok éjszakáján
Több szem többet lát. Ezzel az elvvel indult el Priszcilla a Múzeumok éjszakáján, hogy Nagy Szabolcson kívül ? is elétek tárja tapasztalatait. Megtudhatjátok, hogy miért nem akar többé patkányokat cirógatni, hogy miért nem öntötte el az árvíz a Kass Galériában, és, hogy miért lett óvoda az "intim térb?l". Viszont arra sajnos nem derül fény, hogy mit jelent a didaktikus csík.
Kalandozások a Múzeumok (h?vös) éjszakájában
Mentünk, láttuk, visszamennénk(?)
Természetesen Szeged is csatlakozott az immár hetedik éve zajló Múzeumok Éjszakája programsorozathoz. A rendezvény nem titkolt célja a kultúra sokszín?ségének helyi szint? ábrázolása, és a múzeumok látogatásának ösztönzése. Az én nem titkolt célom pedig ennek megvalósulásának górcs? alá vétele volt ezen az éjszakán.
Érzékelés kapui - Jim Morrison est
Június 24-én a Millennium Kávéházban tekinthetitek meg Varga Norbert rendezésében az Érzékelés kapui – Irodalomhoz közeli estet. Viszont most nem egy életutat kísérhetünk végig, a sikert?l a majdnem törvényszer? elnincstelenedésig, hanem egy kor szellemiségét egy kapcsolatrendszeren keresztül. Indulatok, édes nihil, visszafordíthatatlan sorsok. Lépj be te is szerdán, 20:00-kor az Érzékelés kapuin.
Felhívás Általános Tüntetésre!
Neked is fontosak az értelmetlen, felesleges dolgok?
Te is azok közé tartozol, akik nem akarnak semmi különöset, de amellett szívesen kiállnának?
Vagy egyszer?en csak eleged van bel?le, hogy mások mindig valami konkrét dolog ellen vagy mellett tüntetnek?
Akkor gyere velünk tüntetni!
Tirke Honolulu - The Stormbringer comin'
Pénteken (június 19.) újra a Tirke "Stormbringer" Honolulu és a Beatlösz ad fergeteges koncertet a Piros Úszóházon (Szeged). A tökéletes imitátorok hangversenyére korlátozott számban még kaphatók jegyek. Ha nem sikerül szereznetek el?vételben, akkor is gyertek el nyugodtan, hiszen ez a kiskapuk országa.
Sziget 2009
Augusztus 12-t?l 17-ig újra kis hazánkon a világ szeme, elözönlik f?városunkat a Föld minden országából származó, szórakozni vágyó fiatalok, és id?sebbek, kutyák-macskák… és- szerény véleményem szerint akkora bulit csapunk, hogy még E.T se akar hazamenni: csontos ujjacskáját ehelyett a Pendulum felé irányítva igazi szigetlakóvá avanzsál.
Ébredjetek Robotok!
Ti gyönyör? királyok, Robotok! Olajozzátok meg magatok, fessétek át az agyatok, hogy majd szépen táncolhassatok, mivel idén a Kraftwerk is Zamárdiba látogat, a Balaton Sound fesztiválra. De készüljetek, mert át kell programoznotok magatokat a 80-as évek mili?jéb?l napjainkban, mert rengeteg világsztár látogat piciny „tengerünkhöz”. Többek között az Underworld, a Nouvelle Vague és Moby is. Most ne oltsátok be magatokat diszkó ellen!
Nagyon minden fontos
Elindult Varga Norbert, szegedi színész, rendez? blogja „Nagyon minden fontos címmel”. A netes naplóbejegyzések helyett az oldalon a verseit, dalszövegeit olvashatjátok. Az írásokat körüllengi a játékosság, a 60-es, 70-es évek édes nihilje. De Norbi nem is tagadja a kor iránti érdekl?dését, rajongását, hisz ? rendezte a Jim Morrison verseib?l válogatott Ébredést – irodalomhoz közeli estet, amit majd még megtekinthet a szegedi közönség.
Egy Intim (de jó er?s) fejlövés
Június 5.-én mutatták be a Belvárosi moziban Szajki Péter filmrendez? nagyjátékfilmjét, az Intim fejlövést. Naná, hogy ott voltunk. Beszélgettünk. És néztünk… mint a moziban.
VLF rádiójelek-el?adás archiv
"Banyek ismeretterjeszt? célzatú el?adást tartott az SFPortal Meetupon a nagyon alacsony frekvenciájú rádiójelekr?l, vagyis a Föld természetes rádióadásáról." -Az el?adás megvágott anyaga (mp3 lentebb) - elhangzott 2009. 06. 11-én a F?nix klubban, az el?adáson vetített prezentáció alább.
Volt
Sopronban idén is megrendezik Magyarország egyik legnagyobb fesztiválját, július 1-4-ig. Olyan zenekarok szórakoztatják majd a VOLT közönségét, mint a Limp Bizkit, Franz Ferdinand, Marilyn Manson, a Freestylers és a JunkieXL. Emellett természetesen a legjobb hazai zenekarok is ott sorakoznak a reklámplakátokon, mint a Quimby, Kispál, Kiscsillag, Zagar, PASO, Vad Fruttik és még sokan mások.
EFOTT 2009 - csak szabadon...
EFOTT, azaz Egyetemisták és F?iskolások Országos Turisztikai Találkozója idén Bajáról jelentkezik 2009. július 14-19. között. Lesz itt minden ami szem-szájnak ingere!
Cökxpôn programok júnisuban
A fiatal, kísérletez? kedv? m?vészek gy?jt?helye, a Cökzpôn Café Theater júniusban is rengeteg programmal várja az érdekl?d?ket Budapesten, a Boráros téren. Az elektronikus zene kedvel?i kénye kedvük szerint mazsolázhatnak a széles kör? választékból, és még az ínyencek is garantáltan megnyalják mind a két fülüket. A belépés egész nyáron ingyenes. A részletes programról itt olvashatsz.
Elhunyt Nagy Albert
Nagy veszteség érte a magyar néptáncmozgalmat. 2009. június 12-én életének 68. évében elhunyt Nagy Albert, a Harangozó Gyula díjjal kitüntetett koreográfus, a Szeged Táncegyüttes vezet?je.
Folk Híd - Nemzetközi Néptánc Fesztivál Szegeden
2009. Június 24 – 30.-a között mexikói, román, török és magyar néptánc együtteseket láthatunk Temesváron, Pécsen, és els?sorban Szegeden. A színvonalas táncm?sorokat a város több helyszínén is megtekinthetjük majd, Magyarországot a híres Szeged Táncegyüttes képvseli.
Fall Attack - Indulnom kell
Megszületett a Fall Attack legújabb száma: a fiatalokok -elmondásuk alapján, ebbe a dalba tényleg beleadtak mindent! Ezt bizonyítja SzabóZé zenei producer és Indián segítsége is. A dalból már el is készült a videoklip, mely már látható a zenetévében, illetve az interneten.
Nina Dipla Táncm?hely - Magyarkanizsán
A világhír? düsseldorfi Pina Bausch Társulat vezet? táncosn?je látogat Magyarkanizsára. A neves alkotón? érkezését nagy érdekl?dés övezi, hiszen a balett alapokon nyugvó kortárs tánc egyik legnagyobb alakjáról van szó. Az egy hetes képzésre magyarországi és szerbiai fiatal m?vészek jelentkeztek.
"Beteg" videoinstalláció a f?városban, hát hol?
Az akció egy lehetséges megközelítése: a két m?vész, Verebics Ágnes és Bánki Ákos a boxmeccs által társadalmi- és nemi-szerepekkel kapcsolatos bels? feszültségekre reagál... A betegséges videóinstallációra 2009. június 13-án este 9 órakor kerül sor f?városunkban, az ARTFACTORY ABB Building prezentálásában.
Csodabogarak- a szárnyalás indul!
Vajon kib?l lesz valóban csodabogár? Mit?l lesz valaki tehetséges és sikeres? Mi a siker titka és milyen egy csodabogár élete, mindennapjai? Többet között ezekre a kérdésekre keressük a választ a hetente jelentkez? riport- sorozatban, melyben olyan emberekkel beszélgetek, akik fiatalon irigylésre méltó sikereket, eredményeket értek el különböz? területeken!
Gomorra - b?nösség gyerekkortól a feln?tkorig
„Fiatal vagyok én még ehhez!” és további hasonló gondolatok cikáztak a fejemben a film nézése közben. Klassz is lenne a dolog, hogy beülünk a moziba, megnézzük, de ekkor a történet végén rájövünk, hogy ez nem az a kukoricás-kólás-mozis film, hiszen óriási nagy feliratok hirdetik: „igaz történet alapján”. Azt hiszem, engem itt ért a legnagyobb sokkhatás.
MélybúvArt
Eddig ajánlókat és cikkeket (beszámolókat, interjúkat) olvashattatok oldalunkon, és részletesen informálódhattatok a szegedi színházi, filmes és zenei élet közszerepl?ir?l. Ennél többet akarunk kínálni nektek. Hamarosan új rovat indul, mélybúvArt néven, ami lehet?séget ad a szegedi fiatal íróknak, költ?knek és publicistáknak, hogy jobban megismerjétek ?ket és munkáikat.
Az Ismeretlen
Duda Éva és a Közép-Európa Táncszínház felújított el?adását láthatták az érdekl?dök a Kortárs El?adóm?vészeti Központban május 30-án. A táncel?adás az Ismeretlen címet viselte. Amely a kortárs tánc nyelvén mutatta be nekünk a földi létt?l való elrugaszkodás különféle mozzanatait…
„Idegen-reflexiók”
A MASZK Tavaszi Kollekciójának egyik gyöngyszemét képezte Urbán András Társulatának új darabja, Idegen-reflexiók címmel. A darab m?faji megnevezése ismét nem túl gyakori: „két játék egy szünettel”. Az Alterrában tartott el?adás volt a darab magyarországi premierje is egyben.
Képregény kiállítás szegeden
Az olaszok kicsik, a belgák gömbölydedek, a németek ki vannak párnázva, a svédek sz?kék, az írek vörösek, a spanyolok feketék, a franciák pedig mindig sapkát hordanak - csak néhány azokból az el?ítéletekb?l, amelyek visszaköszönnek az Európaiak európai szemmel cím?, keddt?l Szegeden látható kiállítás képregényein.
Láthatáron a Mezzo Operaverseny dönt?sei
A Mezzo Operaverseny második – Szegeden megrendezett – fordulójára 18 különböz? országból érkezett az els? fordulók zenei zs?rije által kiválasztott 55 énekes. A válogatás három helyszínen, a Reök-palotában, a Korzó Zeneházban és a Szegedi Nemzeti Színház próbatermeiben zajlott - tájékoztatott Kund Laura, a rendezvény kommunikációs asszisztense.
Mentés másként trió - lemezbemutató koncert és táncház
Zenéjük a magyar népzenéb?l táplálkozik, annak elemi formáiból építkezik. Ivánovics Tünde énekhangja, Fábri Géza kobozjátéka és Lipták Dániel heged?dallamai egybefonódva egyedi, hangzást alkotnak. A szegedi közönség, 2009.06.09-én, 19:00-tól láthatja ?ket az IH Rendezvényközpontban.
Kortárs házfoglaló - 35. Nyári Tárlat
Valósággal megszállták a kortárs alkotók a REÖK-öt: napjaink képz?m?vészei közül ennyien még soha nem szerepeltek a kiállítóházban. A 35. Nyári Tárlat, a Szegedi Szabadtéri Játékok egyik f? kísér?rendezvénye már látogatható. Hamarosan nyílik a Nizza Fényei kiállítás is.
Intim fejlövés a Belvárosi moziban
Szajki Péter emberi színjátéka a párkapcsolat bugyraiba száll alá, avagy lélekt?l a lélekig a testen keresztül juthatunk egyre közelebb. A film cselekménye egyetlen nap alatt játszódik. Négy férfi ugyanazon az estén, ugyanabban a night klubban köt ki egymástól függetlenül, egy nehéz nap végén. A négy férfi négy külön történetének a szexualitás áll a középpontjában.
Trash City Club (A38, Bp.)
Lendületes vidámság, er?, pezsgés és kell? egészséges pimaszság a mai budapesti szcéna néhány legkülönösebb arcától, 2009.06.11-én este az A38 Tet?teraszán! A Trash City Club prezentációjában fellép: The Kolin, Varga Zsuzsa és zenekara, valamint lesz Death Disco (Dictator & Hussar) DJ Set... A belépés csupán 500 forintba fáj, de nem is annyira, mivel lefogyasztható!
Már próbálnak a Cigányszerelem sztárjai
Megkezd?dtek az idei Szegedi Szabadtéri Játékok megaprodukciójának, a Cigányszerelemnek a próbái. A Budapesti olvasópróbán a rendez?, Béres Attila megaprodukciót és munkás, ám jó hangulatú nyári munkafolyamatot ígért az ország népszer? sztárjainak. A néz?ket s?r? nyírfaerd?, gyönyör? kalotaszegi ruhák és izgalmas zenei megoldások fogadják majd a Dóm téren.
Heje-Huja Vigalom - a szabadkai Juhász Zenekar táncháza
Frenetikus szórakozást ígér a június 3-án, este 8 órakor kezd?d? Heje-Huja Vigalom - a szabadkai Juhász Zenekar táltal tart andó táncház, a Millenniumi Kávéházban (Szeged, Dugonics tér 12.). Az esten bemutatásra kerül a zenekar második, azonos cím? cd-jének az anyaga is.
„Lösz fesztivál”
Egy barátságos, családias, finom kis fesztivál az Alföld közepén. Természeti környezetben, a belvárosban - ingyenes programokkal. Légy egy napig tanyalakó a belvárosban ! Hódmez?vásárhely a Lösz fesztivállal vár. Minden program ingyenes. A hagyomány?rz? mulatság helye az Árpád utcai tájház és vidéke
"Hát megjött! Hát megjött!
Az ? kurjantása veri szét a hajnalt – szakadt, szürke, ny?tt – a csend törékeny és üres. Láttam Olvasóim rettenetes arcát! – ádáz! ádáz! – Drágáim, az istenért, dehát mi történt?" -Az történt, hogy végre itt van a kezemben az INTER PRESSZÓ. Még meleg. Még friss. Még üde. S lám, lám, végre kezdetét veheti az ünnep! Holnap könnyedén a Kiadóban, majd június els? heteiben a bemutatókon és dedikálásokon.
Százezres tömeg bulizott a Pannónián
Minden várakozást felülmúló tömeg bulizott a zord id?járás ellenére a Pannónia-fesztiválon: a 4 nap alatt 102 ezren látogattak ki a Várpalota melletti Cseri-parkerd?be. A programok hétf? hajnalban véget értek, a helyszínek elbontása és a terület megtisztítása egy hétig tart.
EVS, avagy önkénteskedés Európában és azon túl
Biztosan sokan gondoltak már arra, hogy érettségi után, továbbtanulás el?tt vagy közben érdemes lenne világot látni, nyelvet tanulni, ismerkedni, barátságokat kötni, mindezt egy idegen országban.
A tizennégy karátos autó, avagy egy Rejt? adaptáció Szkéné módra
A Szkéné színház és a Picaro közös produkcióval rukkolt el?. Egy Rejt? Jen? feldolgozást mutattak be. Reg?s János rendezésében egy igen érdekes, ironikus és némiképp groteszk élményt tudhat magának az, aki eljött és megnézte a majd három órás darabot.
Árnyképek - Dömötör Mihály „praehumus” fotókiállítása
Élménybeszámoló 19 éves szemmel, füllel, gondolatokkal, két részben
A szegedi Kass Galériában 2009. május 27-én 16.00 órakor került megrendezésre Dömötör Mihály Árnyképek elnevezés? „praehumus” fotókiállításának megnyitója. Az eseményen szép számmal vettek részt a kortárs m?vészet kedvel?i, maximálisan kihasználva a terem befogadóképességét.
ArtStab Eclectic
Május 29.-én robban az Artstab eklektikus bombája, az IH Caféban! A két szolnoki sikerformáció a CK, és az E.T.A.P. nemrég alakult ám annál népszer?bbek. Különleges zenei világgal, él? hangszerekkel, és DJ-kel varázsolnak igazán kellemes péntek esti hangulatot. Az E.T.A.P. zenéjében a fusion, és downtempo elemeket ötvözi, a lágy nu jazz hangzással, míg a Celofan Kollektiva tagjai a dubstep és hiphop elemekb?l vegyítve játszanak a keveer?pultnál.
SG Sound Comp #2
Ismét megrendezésre kerül a SG Sound Comp (Hangkomponálási verseny). Egy számot kell saját hangjaiból újraépíteni a versenyz?knek. A munkák szabad megjelenés formájában letölthet?k lesznek, és a zs?ri által megszavazott nyertes Ionleány cd-t kap.
Millenniumi kávéház ajánló
Mindenféle program vár benneteket a Millenniumi Kávézó nyárra kitelepült terasza. A megszokott, maximális kiszoilgálással és jókedvvel, jó sörrel, habbal, zenével.. :)
80. Ünnepi Könyvhét - Szeged
A tavalyi debütálás után, idén is a Somogyi-könyvtár kapta a jubileumi, 80. Ünnepi Könyvhét szegedi eseményeinek szervezési feladatát. A június közepén zajló rendezvénysorozat közel húsz helyszínen, több mint 80 rendezvénnyel várja az érdekl?d?ket.
Szeged és az Andaxínház
Május 10-én és 11-én megrendezésre került az „Esték Pesten” programsorozat részeként az Esték Szegeden címet visel? kortárstánc-bemutató és az ahhoz kapcsolódó beszélgetés. Az érdekl?d?k a kortárs m?vészet befogadásával és értelmezésével ismerkedhettek meg részletesebben.
Szegeden is támad az Óriás!
Némaszínház
Június 25-én, 21:00 órától a szegedi Sörkert (belváros) ad helyet az ArtStab újabb megborulásának. A Program neve: némaszínház. Egybe, mint a sör. Az ingyenes el?adást bárki megnézheti, aki kapható a történetre. A profil maradt: veítéssel egybekötött, hangtalan performance, melyet a kivetít?n felírat kísér.. Egyedülálló próbálkozás, kezdeményezzük a m?vészet terjesztését a fesztivál-hangulatú Sörkertbe is!
Dekameron - kisfilmek a nagyvárosból
Egy szép keddi napon Szécsi Jusztinával, az SZTE másodéves film szakos hallgatójával beszélgettem a Radnóti Kávézó teraszán a május 11-én, Grand Caféban megrendezett Dekameron 2007 kisfilm-estr?l.
A Francia filmnapok kicsinyei, avagy A Rövidfilmek Mozartjai
Idén tizenharmadik alkalommal rendezték meg Magyarországon a Francia filmnapokat, ahol a néz?k bepillantást nyerhettek az idei francia filmtermés legjavába.
A filozófia hosszú éjszakája, avagy filozófia a m?vészet és a tudomány között
Már napokkal az említett esemény el?tt figyelmes lettem az egyetem Filozófia Tanszékének mindenhol jól látható és kiemelt plakátjára, mely szerint 2009.május 13-án a Grand Caféban el?adás sorozatot tartanak a tanszék oktatói A filozófia hosszú éjszakája címmel. No, nekem se kellett kétszer mondani,s?t drága tanáraink is jelezték az óra keretein belül, s?t olykor már azon kívül is, hogy ott a helye mindenkinek!
Kés?tavaszi miniturné
Esemény: BommBomm vasárnap esti speciál a Csigában
Id?pont: 2009.05.24. 20:00-t?l
Helyszín: Csiga Café - 1084 Budapest, Vásár utca 2.
Dj: Plesiv, Banyek, Gandharva
Last.fm eseményoldal
Gloria Solaris
Légy üdvözölve a Solarison! Itt minden kérdésedre választ kaphatsz, és minden válaszod helyett új kérdésre ébredsz. Hányan haltak már bele?!? No de Neked is meg kell egyszer, próbáld ki, így érdemes!
Reggae dancehall a Garbóban!
A vizsgaid?szak kezdetét feledtetni vágyó Artstab inkább egy bulira hív titeket! 2009. május 19.-én 21:00-tól a Garaboncziás Borozóba várunk mindenkit, aki szereti a pörg?s reggae dancehallt! Fellép a szegedi Daggerin Sound, akik már nem egy emlékezetes bulit csaptak össze a Garbóban...
Kavalkád - Hülber László fotókiállítása
Május 12-én, 17:00 órakor nyítja meg Hülber László "Kavalkád" c. fotókiállítását Varga Norbert (konf.) a Stefánia Cukrászdában. Ezután, a képeken kívül, kirakatszínházat láthat a közönség. Adott pár színész palánta, egy üvegfelület és a közönség. A közönség érez, lát, hall, tapasztal. Ezeket kiszedjük bel?lük, és kirakat mögé visszük. Ez a kirakatszínház. A belépés ingyenes!
Priszcilla beszámol
Pár hete elindult hivatásos parti látogatónk, Priszcilla rovata. Egy kicsit csíp?s, egy kicsit kritikus, néha leosztja azt, akinek a szájából szavak helyett vet?mag pereg, és jól megdicséri, aki megérdemli. De a lényeg, hetente beszámol a legjobb bulikról, ügyes-bajos dolgairól, a legnagyobb hozzáértéssel.
Örömködtünk Koraiékkal
Játékra fel! …Azt mondom: ambient, etno, tribal, pszihedelikus metál; vajon ki lesz az, aki kitalálja, hogy mir?l is van szó? Persze, hogy a Korai Örömr?l; nemcsak Magyarország, hanem Európa egyik legkülönlegesebb zenekaráról, akik ismét más világokba kalauzoltak minket…
Deák diáknap a Grandban
A szegedi Deák Ferenc Gimnázium médiás diákjainak projektfilmjeit tekinthetitek meg 27.-én öt órától a Grand Caféba látogatók. Egypercesek, ötpercesek, régiek, és újak. Válogatás az elmúlt évek fiatal tehetségeinek remekeib?l. A filmeket az Interaktív Színház néhány tagja, improvizációs játékkal kommentálja. A megjelenés ingyenes, és ajánlott!
Aiaiió
Ha csak annyit mondok: Neo, a fanatikus Mátrix rajongóknak Keanu Reeves lekváros zsömle keménység? napszemcsis tekintete villan be a másodperc törtrésze alatt. De körülbelül ugyanennyi id?re van szüksége minden olyan hazánkfiának és külföldinek, akik szeretik az elektronikus szcéna magyar úttör?it. Ájjájjó és Lipstick a JATE Klubban, május tizenegyedikén, csak nekünk.
Filmtavasz lengyel módra
A Belvárosi moziban hétf?n vette kezdetét a XV. Lengyel Filmtavasz. A budapesti Lengyel Intézet és a Belvárosi mozi közös szervezésében a közönség négy napon keresztül évezheti a lengyel filmek fájdalmas gyönyörét. Az elmúlt évek legjobb, egész estés játékfilmjei mellett az eddig elkészült legmagasabb m?vészi értéket képvisel? rövidfilmek is levetítésre kerülnek a „f? attrakciók” el?tt.
ColorStar lemezbemutató, végre!!!
Az eddigiekt?l eltér?en, péntek este helyett hétf?n került sor a féléves colorStar koncert „megejtésére” Szegeden. Nem is csoda, hogy az eddigiekt?l eltér? körülmények között találkozhattunk kis hazánk egyik legnagyszer?bb pszihedelikus bandájával, hisz ezen az estén került sor a negyedik albumukat bemutató koncertre.
Elhúzták a nótánkat Csíkék…
Igazi csemegével kényeztette az Ifjúsági Ház a szegedi közönséget. Magyarország legelismertebb és legtöbb ideje m?köd? népzenei együttese koncertezett nálunk. Ráadásul a Quimby-b?l jól ismert Kiss Tibivel kiegészülve…
HRUTKA RÓBERT – új zenekar, lemez..
A Label360 gondozásában Hrutka Róbert saját albummal jelentkezik, melynek címe Szabadság-vírus. Hrutja Róbert új zenekarával feljátszott els? lemezének megjelenését május 29-re írták ki. Tizenkét dal magyar nyelven, amelyek rockos hangzásvilága torzított és akusztikus csellóval kiegészítve egy lendületes, szokatlan és új megszólalást eredményez. A lemezen szerepl? Egyetlen egy c. számhoz már klip is készült..
Volt 5 évünk
És milyen jó, hogy volt! Egy órán át a zene volt a vendég az IH-ban. Jason Robert Brown, a zenés színház újhullámos írójának sikerdarabja látogatott el hozzánk egyenesen a nagy Ámerikából, Malek Andre és Kamarás Iván tolmácsolásával, Böhm György rendezésében.
Az érzékelés kapui - Jim Morrison est
Fiatal, lelkes színészpalánták megidézik Morrisont, annak minden züllöttségével, szenvedésével együtt. Adott a korszak, egy nagy lángoló szerelem, egy barát és egy minden idillit feldúló lány, hogy a végén már azt se tudjuk, hogy az egész csak álom, vagy valóság; múlt, vagy a jelen? Az érzékelés kapui alcímmel a kapcsolatok és az id? kuszaságára fektetve kutatja az élet rejtelmeit, célját és értelmét e négy fiatal.
Blues Bell koncert
Ismét egy Milleniumi Kávéházbeli (Szeged, Dugonics tér 12.) koncertre invitálunk: 2009. május 16-án szombaton 20 órától csapnak a húrok, b?rök és lamellák közé Blues Bellék, hogy az ezekb?l adódó kellemetlen zajokkal szórakoztassák azokat, akik hagyják... A belépés továbbra is ingyenes.
A Rúzsontológia c. el?adás elmarad
Tisztelt Nagyérdem?! Sajnálattal közöljük, hogy a Rúzsontológia premier ezennel elmarad és majd szeptemberben kerül bemutatásra! Betegségek, érettségik, felvételik és egyebek miatt. Ha esetlegesen valaki feltalálná az id?gépet az szóljon, mert akkor minden megoldodna! Mindenkit?l elnézést! Csak reménykedni tudunk abban, hogy nem vesztettünk el közönségünket, talán, végleg...
Tavaszi Kollekció - MASZK
A MASZK Egyesület Tavaszi Kollekció c. programsorozata egymástól nagyon eltér?, különböz? m?fajú színházi és táncszínházi el?adásokat gy?jt csokorba az évad végén. Ezek a fiatal néz?generációt célozzák meg, akik a rendezvény estéi alatt a kortárs színházi és m?vészeti törekvésekbe nyerhetnek bepillantást.
Az SZTE Kulturális Iroda pályázati eredményei
Az SZTE Kulturális Iroda által a 2008/2009-es tanév második félévében kiírt alkotói pályázatok és el?adói verseny díjazottai nevét aláb olvashatjátok. A díjazottak rektori oklevelet és pénzjutalmat kaptak. Gratulálunk!
Musical az utcán I. Flash mob-féle próbálkozás
Nahát, ilyen se volt még! Musical az utcán flash mob-féle próbálkozás! Felkerült a video, Pipu segítségével ma eltanulhatjátok a táncot 18:00-tól a JATE Klubban, majd holnap 18:00-tól a Dugonics téren adjuk el?, mert miért ne!? : )
Lengyel filmtavasz
Május 7-t?l a Lengyel Intézet szervezésében elindult a XV. Lengyel filmtavasz, aminek a budapesti M?vészmozi és a szegedi Belvárosi Mozi ad otthont. Egy cseppet sem kell megijedned, semmir?l sem maradtál még le, nálunk május 11-t?l, vagyis hétf?t?l indulnak a programok, egészen május 14-ig.
Hídvásár - Kezd?d?ik a szegedi nyár
Híja ty?! Lesz itt minden május 23-án és 24-én. El?ször is a jó öreg híd, ami két napra szám?zi a pöfékel? bádogdobozokat és átadja a helyet a bámészkodó kel?járóknak. Mert bizám korán kell kelni, a zenészek és a zajongók szombaton már fél tízt?l mulatoznak, aztán meg járni kell a rengeteg kirakodó és program között, míg bütyök nem n? a lábunkon. Hej, a Hídra fel!
Szoba Színház: Gloria Solaris
Május 7-én, a Szoba Színház a Gloria Solaris c. nagysiker? darabjával dfebütál a REÖK-ben. Gyertek el és legyetek szemtanúi.. Hogy mi van? Ez: Tegyük fel, hogy van egy bolygó. Fényévekre t?lünk. Tegyük fel, hogy van ezen egy intelligens lény. Nevet adunk neki és összehasonlítjuk az összes földi jelenséggel. Miután kiderül, hogy nem hasonlít semmire, agresszívvá válunk. És ? elkezd távolodni t?lünk.
Péterfy Bori and Love Band
A túlzsúfolt Jate-klub rejtélyének nyomában, avagy beszámolás-interjúvolás egy Péterfy Bori koncertr?l: Persze hogy péntek este, persze, hogy Jate. Az ember ne is várjon többet egy szegedi fiataltól. A színes falak és padok között eltöltött id? kellemes ellazulást ígér a skalpvadász ifjoncoknak. Kisebb-nagyobb sikerrel, de péntekr?l péntekre mindig bepróbálkoznak, hátha rátalálnak (vagy esetleg rájuk), azok a filmbe ill? mesés pillanatok.
Szerdán Hattyason sportnapoztunk!
Paprikás krumpli készítés közben kosárlabdázni, mikor a mellettünk ül? éppen arról kérdez, hogy megel?zheti-e a személygépkocsi a lassú járm?vet a vasúti átjáró el?tt? Ezt mi magunk se gondoltuk komolyan, mégis részeseivé váltunk.
Harminc ipszilon, azaz 30Y
Aki április 30-án este a Jate Klub környékén járt, láthatta a hosszú kígyózó sorokat, sokan kérdezték, hogy mi folyik itt? Mi örömmel teli arccal és csillogó szemekkel közöltük: a 30Y koncertezik pillanatokon belül, és kés?bb vágyunk beteljesült: igen, a 30Y volt az!
Anno: Interaktív harmadszor
Április 10-én immár harmadik alkalommal rendezte meg interaktív színházi programját az Artstab. Ezen az estén nem kifejezetten egy téma köré szervez?dött, éppen ezért a közönség aktivitásán múlt, hogy mi lesz a dolog vége.
Kowa meg a Priszcilla
Leszállt az éj és végül eljutottunk a helyig. Hely a SZOTE Klub, ahova jelenleg Kowalsky meg a Vega vonzott minket. Maszatka , baráti körének egy imádnivaló szeletével, valamint Szaffi, Andi és jómagam karöltve indultunk neki az estének. Éljen a forradalom!
VÉRES PITON – VAGY AMIT AKARTOK
Napfényes kora nyári délután volt, az a fajta, mikor a Kárász utca tömve van emberekkel, 15 percig kell sorban állni erdei gyümölcsös fagyiért, és jobbnál jobb programok kínálják magukat Szeged városában. Ezúttal a fagyi után az egykorvolt Öthalmia Színjátszókör – mostanában Lábjegyzet Színház – Monty Python Repül? Cirkusz cím? komédiasorozatából varázsolt el? részleteket a Reök Palota színpadára.
Vigyázz, kész, Supernem!
Ismét Supernem koncert Szegeden. Mi ott voltunk, hallottunk, láttunk, és éreztünk a szegedi Jate Klubban. Volt itt minden: Surfpunk, sörakció, tomboló közönség, és még ezernyi finomság.
Amat?r bandák zenélnek majd a körúti Combinókon
Amat?r zenekarok jelentkezését várják a szervez?k a Zene Európai Ünnepére, június 21-re, hogy ingyenes koncerteket adjanak a budapesti 4-6-os villamosokon. A koncertekre minden zenekar jelentkezhet, aki megfelel a feltételeknek.
Monty Phyton a Milkában
Ma este 20:00-tól, megint Monty Phyton est, ezennel a Millenniumi Kávézó falai közé visszük az angol humort! A „Lábjegyzet” színjátszókör darabjai sajátos stílusúak, melyekben er?teljesen jelen van az improvizáció eszköze. Varga Norbert rendezésében most a híres angol Monty Phyton-csoport „Repül? cirkuszából” láthatnak szkeccseket a néz?k.
Legyél Te is Él?könyv
Májusi szuper sztárparádénk egyik napjára Él?könyv kölcsönzést tervezünk (május 26. Milleniumi Kávéház terasz) délutántól estig. Ezennel fel szeretnénk hívni, jelentkezz él?könyvnek: vedd el? kedvenc regényed/regényeid, készülj fel bel?le, és a rendezvény napján oszd meg a történetét az arra járó érdekl?d?kkel. Jelentkezés és további információ: Petró Julianna /dzsulaj@gmail.com/
Frissült az Artstab galériája!
Sziasztok kedves Nézel?d?k!
Örömel jelentem be, hogy a sajtós felkészültségünknek hála, mostantól nemcsak egyre több infót, cikket, beszámolót és interjút olvashattok sárga hasábjainkon, hanem a Galéria menüpontunk alatt is sok-sok kép vár megnézésre! Ide kattint, megnéz. A f?oldalt olvas, képeket néz, aktuális programokat itt talál.
Köszönettel: az Art Stáb
Millenniumi Klub ajánló 2 hétre!
Itt az alkalom, menjetek a Millenniumi kávézóbe kulturálódni, (Szeged, Dugonics tér 12.) hiszen a héten lesz György Imre kiállítás, Batman filmvetítés, Tavaszköszönt? mulatság táncházzal egybekötve, bemutatkozik a visegrádi országok irodalmi antológiája és a Kravaiar zenekar is koncertet ad Nektek! És ami most ingyen lesz: Monty Phyton est Varga Norbert rendezésében!
Budapest Micro launch party
Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám, hogy pár srác akik egész gyerekkorukat Nintendók, Atarik és Commodore 64ek bágyadt fényében, soha véget nem ér? pixelcsaták és 8-bites prüntyögések közepette töltötték, egyszer csak fognák magukat és ezeket a kütyüket a kiveszik anyu garázsából, letörlik a két centi tömény port és ezután hangszerként használják fel ?ket?
II. Smúz Party
Április 22-én, 20:00-tól várunk a második Smúz-rendezvényünkre, a szegedi Sörpatikába! (Tisza Lajos krt. 65.) Ingyenes belépéssel hozájutsz a saját kártyádhoz, melynek színe jelzi családi állapotod, illetve szándékaid.. Kiszemeltedet Stop koktéllal "foglalhatod be", mely elfogyazstásáig egy beszélgetésre hivatott a másik fél.
Nyuszi Hopp az ArtStabbal
Április 20-án, 19:00-t?l a Millenniumi Kávézó klubjában tartjuk a "Nyuszi hopp" c. rendezvényünket. Megnyitóval kezdünk, melyet Varga Norbert konferál. No meg hát.. Ki nem szerette A kockásfül? nyulat? Itt találkozhatsz kedvenc retró meseh?seiddel, miközben lágy, elektronikus zene andalít el… Locsolóversekkel készülünk!
Monty Phyton - Repül? cirkusz
2009. április 16-án, este 19:00-tól ismét Monty Phyton! Az „Öthalmia” színjátszókör -mostmát Lábjegyzet színház- darabjai sajátos stílusúak, melyekben er?teljesen jelen van az improvizáció eszköze. Varga Norbert rendezésében most a híres angol Monty Phyton-csoport „Repül? cirkuszából” láthatnak szkeccseket a néz?k.
Régi SG dalok a Last.fm-en #1
Szabadítsuk ki a régi SG zenéket a fiókból és töltsük fel ?ket a Last.fm-re! Sorozatunk els? darabja a La baie, amit mostantól mindenki szabadon letölthet/meghallgathat. 2003 decemberében rögzítettük az anyagot, még a nappaliban. Volt SB Live hangkártya, 2500 Ft-os Philips füles, de Super Reverb gitárer?sít? is. Azt pedig mindenki tudja, hogy a La baie Potys Róbert els? közrem?ködése a SG-ban.
Spirit - A sikító város
A Grand Café székeiben nézve Miller egy igazán vicces film rendezésével ajándékozta meg a képregény imádókat, és persze azokat is, akik idáig nem ismerték, vagy nem szerették ezt a m?fajt. Most kiderült, hogy van miért kedvelni. De akkor miért is húzza le annyi kritika a Spiritet? Egy biztos: egy újabb fantasztikus képregényadaptáció komikus mozifilmben.
Tévedések komédiája
Sikerdarabnak szánták, de nem lett az. Úgy gondolták, hogy Shakespeare helyett legyen inkább Shakespeare, Telihay helyett meg Bodolay. Hogy kinek jó, és kinek nem, azt döntse el inkább mindenki maga.
Balta a fejbe a Somogyiban
L?rinczy Attila pályanyertes tragikomédiáját április 17-én mutatja be a Szegedi Nemzeti Színház, Tasnádi Csaba rendezésében. Ennek kapcsán beszélgettek a Somogyi könyvtár alagsorában Barnák Lászlóval, Schlanger Andrással és a rendez?vel, Tasnádi Csabával, ahol bárki kérdezhetett bármit, hisz a Nemzeti Színház m?vészei mindenre mosolyogva válaszoltak.
The Kolin
The Kolin-ék ezerrel pörögnek új klipjük, a nagysiker? San Francisco premiere utáni hónapokban is! A pestieknek kedvezve. április 30-án, a Gödörben az Anima S. S. és Lollipop Factory társaságában rukkolnak el? egy divatbemutatós koncerttel. Plusszos TescoDisco vs Lollipop Dj-kel. Ezután legközelebb május 16-án játszanak az Exit street fesztiválon.. Menjetek, nézzétek!
JAMIE WINCHESTER SZEGEDEN!
Április 7-én egy kisebb történelmet írt a Szote Klub, hiszen nem gondoltuk volna, hogy a Jamie Winchester és Hrutka Róbert formáció feloszlása után még viszont látjuk valamelyikk?jüket ezen a helyen... és láss csodát! A visszatérés óriási volt, a meglepettségünk még inkább, az örömünk pedig majdnem teljes.
Mini-interjú Czutor Zoltánnal
Volt egyszer -úgy 4 éve- egy Nyers búcsúkoncert.. nemrégiben (márc.23) a JATE Klubban újra összeállt a "nájerz" és bevették magukat a Belmondo (a második Czutor-fél banda) mögé. Zolinak ezt a napját a Szegedpont regisztráltjai "testközelb?l" követhették nyomon -online. A koncertr?l, és friss "el?rukkról" beszélgettünk Zolival.
Milk
San Francisco, Sean Penn, elfogadás, forradalom, politika, homoszexualitás, lázadás. A Belvárosi mozi kényelmes székeiben is felzaklatja, késztetésre bíztatja a néz?t ez az egyáltalán nem mindennapi film.
Magyar Ska, orosz Ska, hip hop !!!
Április els? csütörtökén a szegedi fiatalok közösen melegítettek be a SZIN-re, amiben a Skatch, a Belga és a Russkaja volt a segítségükre. Este hattól hajnal egyig, közel egy órás átállásokkal valóban fesztiválhangulat uralkodott az IH-ban és környékén, amihez még az id?járás is segít?kezet nyújtott.
Dübörög a One-Ted!
Április 6-án BTK-s, ZMK-s estet tartott a Jate klub a One-Ted zenekar fellépésével. Mint mindig, tömegeket vonzott a hely, de f?leg a koncert, melyet a srácok is nagyon élveztek, hát még a közönség.
Má' megint Interaktív színház az artstabbal!
Április 10-én, 19:00-tól ismét Interaktívolunk, a REÖK egyik termében! Az interaktívan rendezésre kerül? színházát a szegedi amat?r színészi körökben jól ismert Balogh Bálint rendezi. A mostani totálisn improvizatív el?adást a közönség által hozott történetekb?l fogják kifaragni a színészek, akiket a SZESZ, a Szoba Színház és a Színi Tanoda csapatából toboroztunk. Az események alakulásába tehát a helyszínen a közönség is aktívan részt vesz.
„A köcsög magáról szarul ír”?
A téli Vitamin-hiány korántsem jelentette a szegedi Grand Caféban immár új évaddal jelentkez? kritikai beszélgetéssorozat végét, amelynek tavaszi szemesztere els? ízben Esterházy Péter Semmi m?vészet cím? regényét idézte meg, hogy Darabos Enik?, irodalomkritikus, Gaborják Ádám, irodalmár, Erdélyi Ágnes, a szegedi kulturális élet egyik életben tartója, valamint Szilasi László, irodalomtörténész mellett Hadas Miklós szociológussal minél több néz?pontból láttassa e szörnyen hosszúra sikerült mondat után az Esterházy-szöveguniverzum legfrissebb kapcsolódási pontját.
Pluralica, ty?ha
428 oldal, 16-szor 21 centis borító, 24 miliméter vastagság, 88 dekás versenysúly. Az impozáns méretek becsületére válnának még egy kortárs magyar nagyregénynek is, de jelen esetben egy, már küls?re is tekintélyes folyóirat els? összevont számának adatai, melynek bemutatójára Szegeden került sor L?rincz Gergelynek, a lap f?szerkeszt?jének bens?séges tolmácsolásával, aki a többéves munka és a kezd?d? felszabadultság lázában nyitányként csak annyit mondott: „ty?ha”.
Fekete doboz - Szeged, a Kispendrájv usb-portja
Pero performansza már a Grand folyosóján elkezd?dött, ahol a laptopon futó kisfilm akár saját pendrájvunkra is áttölthet? lett volna, de enélkül is egy olyan helynek mutatkozott, amely kezd? és végpontja is a produkciónak.
„Kint és bent”
Újabb kiállítás megnyitóra invitálunk benneteket, ezúttal a az Algy?i Faluház Galériába, ahol április 16-án 17:00-tól nyílik meg hivatalosan Szántó Cecília tárlata. Szántó Cecília Mária a Juhász Gyula Pedagógusképz? kar fest? osztályában végzett 2008 tavaszán. Mesterei Aranyi Sándor, Nagy Gábor és Gál Lehel voltak. Képei színekkel teltek és elbeszél?k.
Milyen lehet h?snek lenni?
Sebezhet? h?snek, aki ki van téve az emberek gonoszságának, és védtelen velük szemben? Hol találnánk segít?társat? És rájönnénk-e hogyan gy?zhetünk? Mire lennénk hajlandóak a gy?zelemért? Érdekes kérdések.
IX. Fotó Art fotós fesztivál
2009. május 29-30-31. között a Fotó Art magazin immáron 11. alakalommal rendezi meg a FOTÓS FESZTIVÁLT, ez alakalommal Gyula ad helyszint a rendezvénynek. A baráti hangulatú eseményre közel ezer a fotózás iránt érdekl?d?, technikai és gyakorlati ismereteiket b?víteni kívánó vendéget várnak. A központi helyszín a gyulai m?vel?dési központ lesz, itt kapnak teret a rendezvény támogatói is. Az el?adások, vetítések és a m?termeket is itt rendezik be.
"Ha az ember nevet, nem fél!”
Telt házas el?adást tartott április 1-jén Április egy cím? darabjával a Millenniumi Kávéházban a Ritka Holló Színtársulat! A társulat nagy siker? darabjának bemutatóját követ? napon Czékus Andreával beszélgettem a szegedi ver?fényes napsütésben a társulatról, a gyermekkoráról, múltról, jelenr?l és jöv?r?l!
Program a hétre a Millenniumi Kávézóból
Programajánló, egyenesen a Millennuimi Kávézóból Nektek! Lesz a héten is mindenféle érdekesség! Koncertek és A Szoba Színház bemutató: Gloria Solaris el?adás a négyzeten!
Más szemében a szálkát, sajátjában a csákányt…
El?ször is, le kell szögeznem valamit. Nem szeretem a horrort. Én az a fajta ember vagyok, aki szeret a napi hajtás után leülni, s kényelmesen megnézni egy romkomot, lehet?leg Hugh Granttel. No, de a 3D-s technika engem is a Belvárosi Moziba csábított, s nem szerénykedtem, beleválasztottam a közepébe Véres Valentinnel.
One Ted a JATE-ban!
2008. április 6-án,hétf?n, One-Ted koncert lesz a Jate klubban. 22:00-kor kezdenek a srácok, akik szeretettel és sok-sok jó zenével várják a hallgatóságot! A buli BTK-soknak, ZMK-soknak ingyenes, SZTE-s diákkal 500, küls?sként pedig 700 Ft-ba fáj. Jelmondatuk az estére: "Ha a Te koncertedr?l lenne szó, én tuti ott lennék..." A srácok az Artstab esti rádióm?sorában, az Artúrában (radiomi.hu, FM 89, 9 MHz) adnak interjút, 20:00 és 22:00 között valamikor.. : )
link
BAKA ISTVÁN ESSZÉPÁLYÁZAT
A szegedi székhely? Baka István Alapítvány pályázatot hirdet, melynek témája Baka István (1948-1995) költ?, író, m?fordító, szerkeszt? munkássága. Ajánljuk a részvételt minden irodalom iránt érdekl?d?, új olvasmányokat felfedezni vágyó fiatalnak, jövend?beli kritikusnak vagy irodalomtörténésznek, aki szeretné próbára tenni tollát, és írásaival szívesen lépne olvasóközönség elé.
Világzenével elárasztott REÖK
„Célunk egyszer?en az, hogy mindenki örömét lelje a zenénkben, kortól, vallástól és stílustól függetlenül.” Ennél szimpatikusabb „ars poetica”-t zenészekt?l el se tudok képzelni. Igen, ez a Sheket nevezet? együttes, akik magyar és zsidó népzenét ötvözve valódi világzenét játszanak. Nagyon fiatalok és nagyon tehetségesek... Ajánlott nem kihagyni ?ket!






